Tomi a sportos vállalkozó

„Most fél év távlatából elmondhatom, hogy ami kezdetben az edzés volt, az most már csak bemelegítés.
Visszatekintve nevetek most magamon, hogy mennyire béna voltam akkor még egy-egy feladatban és pl. egy fekvőtámaszt milyen bénán csináltam meg.
A közérzet, a mindennapi fittség érezhetően javult, igazi flow-ként élem meg sokszor az edzéseket.”


Bár gyerekként igen mozgékony voltam, amióta vállalkozó vagyok az időm nagy részét ülve, a számítógép előtt töltöm.
Mindig is szerettem tanulni, mániákus önképző vagyok, amelynek köszönhetően számos konferencián és oktatáson vettem részt, ami vállalkozóknak szól.
Ott egyre többször hangzott el, hogy fontos a mozgás, mondván ép testben ép lélek.

Egy idő után már tudtam, hogy kellene edzenem, de végül csak nem került erre sor. Aztán egyre több vállalkozó számolt be arról, hogy személyi edzővel dolgozik együtt, én pedig egyre inkább azt éreztem, hogy nekem is szükségem lenne egy ilyen segítőre.

Magunktól ugyanis nagyon nehezen vesszük rá magunkat arra, hogy elkezdjünk dolgokat. Gyártjuk a kifogásokat, hogy majd ha….
De ezekből a „majd”-okból tudjuk, hogy soha nem lesz semmi.

Már nézegettem a közeli termekben személyi edzőt, de csak nem vettem rá magam, hogy felvegyem valamelyikkel a kapcsolatot.
Míg nem egy érdekes módon sikerült megtalálni Csabimestert.
Online rendszerépítésben és videózásban segítek a vállalkozóknak, mindkettőről volt egy-egy ingyenes anyagom a neten.

Ha érdekel a téma, jó szívvel ajánlom Tomit – nekem is nagyon sokat segített: https://onlinerobotpilota.hu/ (A szerk. Csabi)

Csabi az utóbbira fel is iratkozott, a videós csekklista helyett azonban csak egy levelet kapott, amiben leírtam, hogy bár a csekklista még nincs kész, de kérdezzen bátran a témában.
Ő nem csak kérdezett, hanem visszaírt egy levelet, kissé felháborodva, hogy miért rakom ki a csekklistát, amikor még nincs is kész.
Teljesen jogos volt az észrevétel. Én visszaírhattam volna egy szintén kemény hangvételű levelet, de korrektül bántam vele és jeleztem, hogy egyébként épp személyi edzőt keresek.
(A levél aláírásában szerencsére ott volt minden infó róla).

A videózással kapcsolatos kérdéseket megbeszéltük, segítettem neki az éppen aktuális probléma megoldásában, ezt követően pedig el is kezdődött az együttműködés.
Az elején nem volt egyszerű, de elkötelezett voltam és motivált az, hogy egy jó általános erőnlétet sikerüljön kialakítani. Nem volt célom, hogy kigyúrt legyek, csak a heti testmozgásra volt szükségem, amit profi edzővel karöltve kívántam teljesíteni.

Most fél év távlatából elmondhatom, hogy ami kezdetben az edzés volt, az most már csak bemelegítés.

Visszatekintve nevetek most magamon, hogy mennyire béna voltam akkor még egy-egy feladatban és pl. egy fekvőtámaszt milyen bénán csináltam meg.

A közérzet, a mindennapi fittség érezhetően javult, igazi flow-ként élem meg sokszor az edzéseket.

Volt hogy fáradtan érkeztem és a végén feldobottan távoztam. Volt, hogy ideges voltam valami miatt, de az edzés végére lenyugodtam. Mindig jó érzéssel sétáltam ki az épületből, mert egy olyan óra volt mögöttem, ami nem csak egészséges életmódot adott, hanem kikapcsolódást is egyben.

Mozgástanulás

Természetesen ez Csabi személyének is köszönhető. Nagyon jó, tényleg személyre szabott feladatokat adott mindig az órákon. Voltak könnyebb napok, voltak nehezebbek.
Amikor már komolyabb szinten csináltuk, akkor természetesen az izomláz sem maradt el, így volt, hogy 1-2 napig sűrűn eszembe jutott a Mester 🙂
De ezért jó a személyi edző, hogy kifejezetten rám szabva határozza meg, hogy mikor melyik feladatból mennyit teljesítsünk.


Ha Te is szeretnéd hasonlóan jól érezni magad a bőrödben, mint én most és szenvedés helyett kikapcsolódni az edzőteremben, akkor vedd fel a kapcsolatot Csabi mesterrel.
Garantálom, hogy nem fogsz csalódni!

Hengerezz Velem kurzus

Ha érdekel, hogyan dolgozom személyi edzőként, olvasd el ezen az oldalon a részletes leírást a személyi edzésekről.

Amennyiben kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, kérlek keress az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Békássy Csaba – Csabi mester

E-mail   csabimester@csabimester.hu 
Facebook   /csabimestercoach
Telefon   +36-20-349-3822

7 ütemű hát-váll gyakorlatsor

Ebben a videóban a hát és váll teljes és biztonságos átmozgatását mutatom be egy 7 ütemű gyakorlat segítségével.
Ezt én Tatarek Rezsőtől tanultam, mikor még személyi edzésre jártam hozzá. Azóta is használom a bemelegítés sorozatomban – ahogy az én
tanítványaim, vendégeim is… 🙂


Természetesen itt is igaz, hogy nem okozhat fájdalmat a mozgás, ezért ha váll vagy gerinc problémáid vannak, előtte konzultálj szakemberrel!

A gyakorlatsort célszerű a bemutatott ritmusban, vagy még ennél is lassabban végezni.

A mozdulatok:
1. Könyök emelés
2. Kar kitárás
3. Ujjak vissza a vállra
4. Kiemelkedés
5. Előre nyúlás
6. Ujjak vissza a vállra
7. Leengedés, ellazulás

Fontos!
1-3. lépésben lent a homlok a talajon.
4. lépésben emelkedünk csak fel, de nem nézünk előre, hogy a nyakat ne terheljük túl. Tekintet a talajra irányul végig.
7. lépésben teljesen ellazulunk.

Ha kérdésed van, keress bátran a csabimester@csabimester.hu email címen.

Váljék Egészségedre! 🙂

Csabi mester

————-

Music: Jahzzar – So Easy
Source: http://freemusicarchive.org

Norbi története

„Sokszor eszembe jutott, hogy „lemenjek az edzőterembe”, de ehhez nem volt meg az önbizalmam. Mit keresnék én ott? Mit szólnának az ott levők a kezdeti bénázásaimhoz? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel magyaráztam meg magamnak, hogy miért ne menjek. Személyi edző kérdése is felmerült bennem, aminek a gondolatát hasonló kérdésekkel hárítottam el. Ma már tudom, hogy ezek teljesen buta kérdések és gondolatok voltak.”


Szia Csabi!

Lehet kicsit hosszú lett, de úgy éreztem hasznos, ha egy kicsit az előzményeket is leírom….

2008-ban az egyetem befejezésekor közel 100 kg voltam, nem mozogtam, nem figyeltem az étkezésemre. Nem éreztem magam jól a bőrömben, így elkezdtem változtatni az evésen. 85 kg-ra sikerült lefogynom, de innen tovább nem és így még mindig nem volt jó a közérzetem.

Próbálkoztam futással, biciklizéssel, de sosem tudtam úgy rendszeresíteni a mozgást az életemben, hogy az folyamatos és eredményes legyen.

Műszaki oktatóként dolgozom, ez jellemzően ülőmunkát jelent, de amikor oktatok, akkor gyakran 3-4 egymást követő napon 10-12 órát folyamatosan talpon vagyok, ehhez viszont megfelelő erőnlétre van szükség, hogy különösebb fáradtság nélkül bírja az ember. Sokszor eszembe jutott, hogy „lemenjek az edzőterembe”, de ehhez nem volt meg az önbizalmam. Mit keresnék én ott? Mit szólnának az ott levők a kezdeti bénázásaimhoz? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel magyaráztam meg magamnak, hogy miért ne menjek. Személyi edző kérdése is felmerült bennem, aminek a gondolatát hasonló kérdésekkel hárítottam el.

Ma már tudom, hogy ezek teljesen buta kérdések és gondolatok voltak.

Norbi előtte

A megoldás, Csabi Mester személyében ott volt előttem, de csak 2016 decemberében jutott eszembe, hogy írok neki és bejelentkezem hozzá. Csabival ismerjük egymást, még a 100 kg-os koromból, hiszen egy helyen dolgoztunk annak idején. Csabi aztán máshol folytatta, de az ismeretség megmaradt. Valószínűleg ez segített, hogy megtegyem az első lépést, hogy nem egy teljesen ismeretlen edzőhöz jelentkezzek be. Ha nem ismerjük egymást, vagy Csabi nem személyi edző, lehet, hogy még ma is ugyanott járnék, mint 2016 decemberében.

Norbi - Csabi 2017. január

Szóval 85 kg-val, nulla mozgással jelentkeztem Csabinál és 2017 január első hetében megkezdtük a közös munkát. Az előző évek és az ülőmunka „nyomait” ki is mutatta az FMS-felmérés, amivel Csabi képbe kerül, hogy ki milyen állapotban van. Így az edzés személyre szabottan indul, sok olyan feladattal, ami a mozgást, testtartást is helyreteszi, hogy aztán később komolyabb súlyokkal is lehessen dolgozni.

Azt hiszem, hogy ezt maximálisan alátámasztja, hogy az elmúlt egy évben soha egy húzódás vagy sérülés nem ért az edzések során!

Az első hónapokban heti két alkalommal kezdtem, de emlékeim szerint május környékén már heti három alkalomra váltottunk.

Norbi - Csabi 2017. július

Elkezdtem magamon érezni és látni az edzések hatását – nem csak a kinézetem meg a haskörfogatom változott :), de a közérzetem is javult. Ez és Csabi hozzáállása, meg az edzések jó hangulata motivált, hogy váltsunk háromra. Reggel hatra járok, így tudtam a legjobban beilleszteni az életembe az edzéseket. Nem mondom, néha ez így fárasztó és sok, de mára ott tartok, hogy ha nem tudok menni valamiért, akkor hiányát érzem az edzésnek.

Nekem megvolt a szerencsém, hogy Csabit ismertem korábbról, de ismeretlenül is bátran ajánlom Őt bárkinek: motiváló, figyelmes, precíz és türelmes.

Ha kell, többször elmondja, megmutatja a gyakorlatot vagy éppen átszabja az edzést, ha nem vagy éppen top formában. De persze úgy, hogy még ilyenkor is legyen sikerélményed és érezd, hogy ma is továbbfejlődtél.

Olyan, hogy „megpróbálom” nincs nála. Vagy „megcsinálom” vagy hozzá sem fogok. Így nála az ember megcsinálja az ötödik, hatodik, x-edik kört is! De ha kell, Ő mondja, hogy ennyi és nem több.

Norbi - Csabi 2018. február

Egy év elteltével 72 kg-ot mutat a mérleg, sokat nőtt az önbizalmam – ha a munkám miatt például utazok, egyedül is lemegyek a szálloda edzőtermébe és csinálom a gyakorlatokat -, jobb a közérzetem, sokkal jobb az erőnlétem, a testtartásom, amit a mindennapokban is érzek. Szóval ha olyan gondokkal küzdesz, mint amit pár sorral feljebb leírtam, ne várj éveket, ne magyarázd meg magadnak, miért nem kéne megpróbálni.

Norbi 2018. február

Inkább csináld és ehhez maximálisan ajánlom Csabi Mestert! Nem fogsz benne csalódni!

Köszönöm Csabi Mester és folytatjuk tovább! 🙂

Üdv: Norbi


Ha érdekel, hogyan dolgozom személyi edzőként, olvasd el ezen az oldalon a részletes leírást a személyi edzésekről.

Amennyiben kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, kérlek keress az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Békássy Csaba – Csabi mester

E-mail   csabimester@csabimester.hu 
Facebook   /csabimestercoach
Telefon   +36-20-349-3822

GFM flow – Mobilizációs gyakorlatsor

Merevnek, kötöttnek érzed a lábaidat, csípődet, hátadat, válladat? Itt egy kiváló lazító, mobilizáló gyakorlatsor a Ground Force Method rendszer alapján. Személy szerint rendszeresen gyakorlom, és gyakoroltatom csoportos taekwon-do és egyéni személyi edzéseken is – tanítványaim nagy örömére 🙂
Célszerű egyéni ütemben folyamatosan végezni 3-5 percig – a hatás azonnal érezhető lesz 🙂

Büszkeség – Enikő 1 éve

1 év, 10 kg mínusz és egyre növekvő önbizalom és kitartás. Ezzel tudnám leginkább jellemezni az elmúlt 1 évemet, és az edzéseket. Önbizalmat ad, hogy olyan feladatokat is meg tudok csinálni, amiről én még nem is gondoltam, hogy képes vagyok, de az edzőm már látja. És mikor tényleg megcsináltam, és végeztem az edzéssel, az örömmel tölt el, és csak még inkább motivál, hogy még tovább fejlődjek.

Enikő portfólió 3

De tudom, hogy menni fog, hiszen Csabi is végig motivál edzés közben, és segít, és ha ő hisz bennem, abban hogy képes vagyok rá, akkor én is elhiszem és még többet, még jobban teljesítek. Végig motivál és lelkesít, nem úgy mint egy edző, hanem mint egy vérbeli tanár, avagy mester, hiszen Ő az is.

Enikő bolgár guggolás

Az elején azt sem tudtam mi fán terem a személyi edző, ma már vitába is szállok vele egy-egy gyakorlat kapcsán. De az elején, mikor eldöntöttem, hogy változtatok, és hogy ehhez segítségre van szükségem elkezdtem utána kérdezősködni ismerősöknél, aki már járt személyi edzőnél. Sokféle választ kaptam vissza, ami miatt Csabi mellett döntöttem, az az volt, hogy teljesen személyre szabta az edzést – felmérés után. Nem sablonokat kaptam, hogy rám nézett és akkor 20 perc tekerés és 50 guggolás. 

Enikő előtte

A fizikai állapotom folyamatos ellenőrzés alatt van, és ha jelzem hogy valahol valami nem működik a legjobban, vagy fáj, akkor akár az előre elkészített edzést is át tudja alakítani helyben, hogy ne legyen nagyobb baj.

Edzések alatt megnyugtató a jelenléte, hogy tudom, hogy bármit is rosszul csinálok, ott van és segít és kijavít.

Hihetetlen türelme van, így képes akár 4x is kedvesen elmagyarázni a feladatot, ha netán nehézségem akad 1-1 feladattal (nem kell ehhez nehéznek lennie).

De a szavak helyett beszéljenek a tettek. Ha változtatni szeretnél, határozd el magad, és tegyél érte. Gyere és próbáld ki Csabi edzését, és döntsd el magad, hogy mennyire igaz az amit leírtam.

Enikő portfólió 70

Babics Enikő, 2017.03.21.


Ha érdekel, hogyan dolgozom személyi edzőként, olvasd el ezen az oldalon a részletes leírást a személyi edzésekről.

Amennyiben kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, kérlek keress az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Békássy Csaba – Csabi mester

E-mail   csabimester@csabimester.hu 
Facebook   /csabimestercoach
Telefon   +36-20-349-3822