Személyi edzés

Mivel kicsi az esély rá, hogy minden fizikai képességeddel képben legyek az első alkalommal, ezért egy FMS szűréssel és egy konzultációval kezdünk. Ezután jön csak az adott állapotodhoz és célodhoz mérten az edzés, ami elsőre tűnhet túl könnyűnek, de mégis alaposan megdolgoztat...

Hogy is van ez?

Táplálkozási tanácsadás

Nem támogatom a rövid távú, kalória szegény, egyhangú fogyókúrákat/diétákat. Az életmódváltásban hiszek, a tudatosságban, és a kitartásban. Ha az ember igazán akarja, az új és megterhelőnek számító dolgok pár héten belül a rutinjaivá válnak. Megőrizheti egészségét, javíthat az életminőségén, miközben jól rézi magát a bőrében!

Miből áll egy Enitime étrend?

Kedvezmények

A megfelelő tápanyag bevitel alapvető mind a sportolás, a munkavégzés, a tanulás szempontjából. Legyen a cél fogyás, állóképesség növelés, vizsgára felkészülés, vagy stresszes életmód. Szeretem az olyan termékeket, amik támogatják a szervezetünket, jó minőségűek és könnyen beszerezhetőek.

Melyek ezek a termékek?
Previous Next

Hogy bírom tartani ezt a fajta, vagyis a mentes táplálkozást?

Sokszor kapom ezt a kérdést és a válasz roppant egyszerű, nem bírom!
Mert már nem kell bírnom, számomra ez a normális. 
Persze, ez nem volt mindig így, sőt! 

Egy 11 részes cikksorozat 1-2-3. része: A PÁNIKBETEGSÉGEM.

Imádtam zabálni, mindegy volt, hogy mit, mikor és mennyit! 

Leírom részletesen a történetem, hogy lásd, az érzelmeink, mentális állapotunk is mind hatással vannak a táplálkozási szokásainkra, így pedig az egészségünkre! És azt, hogy miből lesz a cserebogár, milyen változásokra, változtatásokra lehetünk képesek.

2003:

Erre az évre már lement rólam 15 kg súlyfelesleg, 18 éves voltam.

A pánikbetegségemről már írtam, de arról nem, hogy előtte és azalatt milyen kapcsolatom volt az étellel, étkezéssel.

Előtte nem válogattam, mekis fagyi sültkrumplival, akár az éjszaka kellős közepén, suliból haza érve, délután 5-kor 0,5-1 kiló fehér kenyér pirítva, vajjal (igaz akkor egész nap kb egy rántott húsos zsemlét ettem), felvágottal és 1 liter tejjel. Családi banzájokon pedig mindenbe beleettem, amit csak szerettem és megkívántam.

Sosem gondoltam arra, hogy bármi ne stimmelne, ne lenne ez így jó. Ettünk, mert jól esett, és az a megszokott, hogy egy jó magyar ebéd után az ember kipukkad, kidől, és nagyokat böfög.

A pánikbetegségem sok mindent megváltoztatott.

Mivel 3 napig gyakorlatilag nem ettem, nem ittam, teljesen kiszáradtam.

Ekkora pofont addig még nem adtam a szervezetemnek, még a bulizós, ivós éjszakákat beleszámítva sem! (Igen, én is a pohár fenekére néztem párszor, és vállalom! Én is ember vagyok. Az más kérdés, hogy mára már szinte nem is hiányzik az alkohol, és sokszor megyünk el úgy koncertre, hogy én nem is iszom egyáltalán, pedig ahogy mondani szoktam: Házi pálinkán nőttem fel! 
(Manapság leginkább csak borozom, vagy nagy ritkán a nagypapám házi fekete áfonyás likőrjét iszom, mert az valami isteni finom!
De mindig figyelek, hogy elegendő vizet igyak ilyenkor is.)

A dehidratáció olyan súlyos volt, hogy az ügyeletes orvos, akihez izomgörcs miatt vittek be (amit a hányinger elleni gyógyszer okozott), közölte, hogy baromi nagy mázlim van, mert így a reggelt meg sem értem volna! 


A kórházban 19 órát töltöttem, infúzióra kötve. Muszáj volt ennem, innom. Szinte tömték volna belém az ápolók, de nem ment, egyszerűen nem bírtam.
Éjjel is folyamatosan jött az ápoló csekkolni, hogy legalább a teából iszom-e. Nagydarab pasi volt, szigorú arccal, nem volt se kedvem, se erőm vitatkozni vele. Kialkudtunk egy méltányos mennyiséget a kancsó tartalmából.

Másnap édesanyám nem győzött faggatni, hogy mit eszem. Ő ette meg helyettem a kórházi menüm. Nem emlékszem mi volt, csak arra, hogy hozzá sem nyúltam. Ő ette meg. Majd nagy nehezen megállapodtunk, téliszalámis zsömle, az kell nekem! 

Negyed óra alatt ettem meg...
Életem legnagyobb küzdelme volt. Azt hittem, hogy sosem fogy el. De nem kívántam, mert folyamatosan azt éreztem, hogy nem bírom lenyelni, ha mégis, azonnal visszajön a teljes béltartalommal. 

A gyomrom savtartalma megnőtt, félő volt, hogy az ideg rámegy és gyomorfekélyem lesz. Már a gyomortükrözéssel riogattak. 

A savtúltengéstől alig bírtam nyelni. Ez sem segített. /A jéghegy csúcsa az volt, amikor az infúzió miatt ki akartak kísérni a mosdóba is, meg amikor távozáskor hoztak egy tolókocsit, hogy azzal vigyenek a parkolóig. Egyiket sem hagytam. Ez már nekem is sok(k) volt./ Innentől kezdve ez így ment hetekig. Alig bírtam enni és fél órákat ültem egy kis adag kajával, míg megbirkóztam vele. Közben nagyon jól tudtam, hogy muszáj és ettől csak még nehezebb volt. Semmi kaja nem hatott meg, mert egyből rám tört a pánik, hogy kidobom tőle a taccsot. Hozzá kell, hogy tegyem, egyetlen egyszer hánytam el magam a betegségem alatt. Akkor is azért, mert éhgyomorra vettem be a vitaminokat – ezt egy életre meg is jegyeztem magamnak.

Minden kínkeserves étkezés után, ami kb 2-3 óránként kötelező volt, és állítom, hogy anyukám jobban figyelt, mint csecsemőkoromban, egyből mentem a wc-re. Szegényem azt hitte, hogy hánytatom magam. Már szinte hisztérikusan mondtam neki, hogy akkor nem csukom be a wc ajtót, álljon oda és figyeljen! Miért hánytatnám magam, ha gyűlölök hányni, ráadásul az a parám?!

Ez az időszak a családomnak is nagyon nehéz volt. Nem tudtuk még, hogy mi a bajom, s miután kiderült a pánikbetegségem, sem tudtak nagyon mit kezdeni vele. Aki ismeri ezt az állapotot, közvetlen, vagy közvetve, tudja jól, hogy ez egy olyan helyzet, amikor kívülről ez csak hisztériának tűnik. Belül pedig mindenki a legnagyobb démonjaival küzd. Legyen az eredménye hányinger, rosszullét, ájulás.

Aki benne van, csak arra tud koncentrálni, hogy mit nem akar.

Akkor is, ha ez azzal jár, hogy nem közlekedik metróval, nem száll liftbe, nem megy olyan helyre, ahol sokan vannak, nem száll tömegközlekedési eszközre, vagy nem eszik, nem iszik…

Jó időbe telt, mire újra félelem és undor nélkül, ismét normálisan tudtam étkezni.

És ez csak a kaja része. Megérne egy külön cikket az is, amiken akkor keresztül mentem. A saját agyam fogságában.

Viszonylag hamar kiderült, hogy mi hozta elő nálam ezt a betegséget. Az immunrendszerem le volt gyengülve, és éppen egy elég stresszes időszakom volt, pótvizsgák, továbbtanulás.

A neurológus is megmondta, adhat gyógyszert, de csak a mellékhatásokat fogom produkálni, és elnyomja a rohamokat, de nem gyógyít meg. Jöjjek rá, hogy mi okozta és tegyem rendbe az életem azon részét. Hát így is tettem. Igaz, egyszer bevettem egy fél nyugtatót…
Neurológus: „Ezt csak akkor, ha már minden kötél szakad, de akkor is csak feleket az első pár napban, hogy lássuk, belassít, vagy felpörget!” Én életemben nem pörögtem úgy… Alig bírtam éjjel aludni és rémálmok gyötörtek, úgy rohangáltam a konyhában az éjszaka kellős közepén fel-alá, mint a rajzfilmekben a gondterhelt figurák, csak még feszesebben.

Akkor azt mondtam, hogy na nem, én nem szedek be gyógyszert soha többet!!

Egy év alatt sikerült a nehezén túljutnom, és kezelni a pánikrohamokat.
Sok munkám van benne, de áldom az eszemet, mikor azt mondtam magamnak, hogy ezt csakis gyógyszer nélkül lehet!

 

Folytatás a következő részben, katt ide!

 

- Eni -

Tags:
© 2017-2019 Marton Enikő és Békássy Csaba. Minden jog fenntartva. Sablon: JoomShaper

A kényelmes és biztonságos online fizetést az OTP SimplePay rendszere biztosítja.