Így edzünk mi otthon 004 Minibandekkel

Otthoni átmozgató edzés alap edzettségi szinten elvégezhető gyakorlatokkal, és minibandekkel (gumigyűrűkkel).


SZINT

Alap edzettségi szintet igényel

(a sima plank tartás talajon menjen legalább 10 másodpercig)

NEHÉZSÉG

3-5 / 10

SKÁLÁZÁS

– Az ismétlések számával
– A körök számával
– A körök közötti pihenőidővel
– A támasz magasságával

ESZKÖZIGÉNY

– Miniband (például a Decathlon kínálatából ezt ajánlom)

Decathlon erősítő gumiszalag

FELADAT

1.a. Váll bemelegítés
Helyezd a minibandet a csuklódra, és rövid úton mozgatva próbáld távolítani, majd közelíteni a két kezed, miközben folyamatosan emeled, majd leengeded a karjaidat. Így szinte hullámzó mozgást végzel a két karral.
A szalag legyen végig feszes.
1.b. Nyak mögé húzás (könyökhúzás függőlegesen)
A karjaidat magastartásba emeled, majd a könyököt lehúzva a minibandet a fej mögé húzod. tartsd semleges helyzetben a fejed, ne bólints előre.
A szalag legyen végig feszes.
1.c. Szűk evezés (könyökhúzás vízszintesen)
A karjaidat vízszintesen húzd hátra, majd nyújtsd előre.
A szalag legyen végig feszes.

2. Kilépések oldalra guggolással
A miniband a bokádon legyen.
Csípőszéles állásból lépj ki oldalra, és ezzel egyidőben guggolj is le, mintha leülnél.
Nem kell teljes mélységig leülni, csak „WC-ülőkéig” 🙂
Addig csináld csak, amíg a törzsedet egyenesen tudod tartani!
A szalag legyen végig feszes.

3. Térdemelések
A miniband a lábfejeden legyen.
Helyben járás-szerűen emeld meg felváltva a lábaidat, és mindig tartsd meg legalább egy másodpercig a felemelt helyzetet.
Csinálhatod úgy is, hogy ellentétes kezed emeled hozzá (futómozgás-szerűen).

4. Térdhúzás fekvőtámasz helyzetben
Akár a kanapén, akár a talajon csinálhatod.
A miniband a lábfejeden legyen.
Tartsd stabilan, mozdulatlanul a törzsed, miközben az előző gyakorlathoz hasonlóan hzod a térdeidet felváltva.

5. Diagonális Superman
A miniband a bokádon legyen.
Hasonfekve a talajon felváltva emeld ki az egyik karod és vele egy időben a másik lábad.
A szalag legyen végig feszes.

6. Plankben kilépések oldalra
A miniband a bokádon legyen.
Plank tartásban lépj ki felváltva jobbra, majd balra, és tarts meg minden helyzetet legalább egy másodpercig.
Ha ez túl nehéz, csinálhatod magasabb fekvőtámaszban is, mint a 4. gyakorlatnál.
A szalag legyen végig feszes.

Csinálj minden mozgásból 6-12 ismétlést.
Csinálj a fentiekből 3-4 kört.

Ha bármilyen mozgás fájdalmat okoz, hagyd abba, és fordulj orvoshoz, gyógytornászhoz, edzőhöz.

Egészségedre!

-Csabi mester-

Így edzünk mi otthon 003 Fitlabdával

Otthoni átmozgató edzés alap edzettségi szinten elvégezhető gyakorlatokkal, és egy fitlabdával.


SZINT

Alap edzettségi szintet igényel

(a sima plank tartás talajon menjen legalább 10 másodpercig)

NEHÉZSÉG

4-6 / 10

SKÁLÁZÁS

– Az ismétlések számával
– A körök számával
– A körök közötti pihenőidővel

ESZKÖZIGÉNY

– Fitlabda (például a Decathlon kínálatából ezt ajánlom)

FELADAT

1.a. Guggolás + magastartás fitlabdával
Én napimádó guggolásnak hívom. 🙂 Először guggolunk ülőtartásig, majd megemeljük a fitlabdát. Törekedjünk az egyenes (semleges) gerinchelyzetre.
1.b. Guggolás és magastartás
Ugyanaz, mint az első variáció, csak egyszerre hajtjuk végre a guggolást és a magastartást.

2. Plank variációk fitlabdán
2.a. Plank tartás 5-10-15-20 másodpercig – edzettségi szinttől függően. Ügyeljünk rá, hogy nem fájhat a derekunk, mivel ez annak a jele, hogy nem tartanak kellőképpen a hasizmaink. Ebben az esetben törekedjünk arra, hogy mintha „felhúznánk a sliccünket” billentsük a medencénket, ezáltal aktiválva a hasizmokat és védve a gerinc alsó szakaszát.
2.b. Plank hinta: nagyon rövid úton toljuk előre a könyökünket, majd húzzuk hátra úgy, hogy közben a testünk teljesen mozdulatlan marad.
2.c. Plank körzések: az előzőhöz hasonlóan a könyökeinkkel írunk le kis(!) köröket jobbra, majd balra.
Addig csináljuk csak, amíg a törzsünket egyenesen tudjuk tartani!

3. Csípőemelés és sarokbehúzás fitlabdán
Hanyattfekvésben a talajon elhelyezkedünk, feltesszük a sarkunkat a labdára. Megemeljük a csípőnket, szorítjuk a fenekünket, behúzzuk a sarkunkat a fenekünk felé, visszatoljuk a sarkunkat (kinyújtjuk a lábakat), majd leengedjük a csípőnket.
A derekunkat ne toljuk túl magasra, nem kell kihomorítani, nem fájhat a derekunk a gyakorlat közben.

Csinálj minden mozgásból 6-12 ismétlést.
Csinálj a fentiekből 3-4 kört.

Ha bármilyen mozgás fájdalmat okoz, hagyd abba, és fordulj orvoshoz, gyógytornászhoz, edzőhöz.

Egészségedre!

-Csabi mester-

Így edzünk mi otthon 002

Otthoni átmozgató edzés alap edzettségi szinten elvégezhető gyakorlatokkal.

Csak néhány bútort és két rongyot használunk… 🙂


SZINT

Minden szinten használható

NEHÉZSÉG

3-5 / 10

SKÁLÁZÁS

– A támaszok magasságával
– A körök számával
– A körök közötti pihenőidővel
– Az egyes részfeladatok ismétléseinek számával

ESZKÖZIGÉNY

– Kanapé, szék vagy fotel
– Törölközők vagy rongyok

FELADAT

1. Hátra kitörés
Csak azt a lábunkat csúsztassuk, amelyiket hátratoljuk. A másik lábunkra nyugodtan támaszkodhatunk.
Ha nem vagy elés stabil, nyugodtan kapaszkodj közben egy ajtófélfába vagy más stabil bútorba.

2. Fekvőtámaszban hegymászó
A lábainkat felváltva csúsztassuk a talajon, miközben a kanapén/széken támaszkodunk.

3. Hegymászó a talajon
A kettes feladat nehezített változata.

4. Térdelésben kinyúlások
Mindig csak az egyik kezünket mozgatva toljuk a rongyot előre vagy oldalra, felváltva.

5. Tigris tartásban kinyúlások
A négyes feladat nehezített változata. Tartsd a térdeidet a levegőben. A térdeid a csípőd alatt legyenek (tigris tartásban).
Törekedj rá, hogy ne billegjen a csípőd (feneked).

Csinálj minden mozgásból 8-12 ismétlést.
Csinálj a fentiekből 3-4 kört.

Ha bármilyen mozgás fájdalmat okoz, hagyd abba, és fordulj orvoshoz, gyógytornászhoz, edzőhöz.

Egészségedre!

-Csabi mester-

Így edzünk mi otthon 001

Otthoni átmozgató edzés bármilyen edzettségi szinten elvégezhető gyakorlatokkal.

Csak néhány bútort és egy törölközőt használunk… 🙂


SZINT

Minden szinten használható

NEHÉZSÉG

1-3 / 10

SKÁLÁZÁS

– A támaszok magasságával
– A körök számával
– A körök közötti pihenőidővel
– Az egyes részfeladatok ismétléseinek számával

ESZKÖZIGÉNY

– Pult, asztal vagy komód
– Kanapé, szék vagy fotel
– Törölköző

FELADAT

1. Fekvőtámasz pultnál, ablakpárkánynál vagy falnál
Legyen stabil a bútor, aminek támaszkodunk. Szorítsuk a fenekünket, billentsük a medencénket, mintha felhúznánk a sliccünket.
A vállunk legyen távol a fülünktől – NE húzd fel a vállad!

2. Leülés, felállás a kanapéról, székből, fotelből
Legyen stabil az ülőalkalmatosság, ne guruljon, csússzon el.
Térdfájdalom esetén ne erőltesd, fordulj szakemberhez.

3. Térdhúzások emelt fekvőtámaszban
Támaszkodhatsz a pultnál, komódnál is – minél magasabb a támasz, annál könnyebb.
Húzd a térded az azonos oldali, majd az ellentétes oldali könyökhöz.

4. Nyak mögé lehúzás
Fogj egy törölközőt, és feszesen tartva húzd le a nyakad mögé.

5. Váll lezárás törölközővel
Húzd hátra és lefelé a vállad, miközben feszesen tartod a törölközőt, majd lazítsd el újra.

Csinálj minden mozgásból 8-12 ismétlést.
Csinálj a 4 mozgásból 3-6 kört.

Ha bármilyen mozgás fájdalmat okoz, hagyd abba, és fordulj orvoshoz, gyógytornászhoz, edzőhöz.

Egészségedre!

-Csabi mester-

3+2 varázs(mód)szerem kisebb sérülések esetére

A múlt héten sajnos több sokk érte az izmaimat és ízületeimet, mint amennyi még épp jól esett volna ???? és erről eszembe jutott, hogy megosztom Veletek is a hasonló esetekben nálam bevált három plusz kettő varázsszert/varázsmódszert. ????


Hozzáteszem, hogy nem vagyok orvos, így ezek csak a saját tapasztalataim – ha Neked ezek nem működnek, ne kövezz meg érte. ????

1. Ficam, rándulás –> Azonnal: Jégzselé

Főleg a bokarándulásoknál, illetve a tatamin nagylábujjatmagamalágyűrő eseményeknél nagy segítség az azonnali jégzselé kezelés. Enyhíti a duzzanatot és a fájdalmat is – nálam mindig van egy tubussal, és már sokszor segített nekem és tanítványaimnak is.

2. Zúzódás, ficam, rándulás –> Utókezelés: Fekete Nadálytő kenőcs

Ha hazaértem egy ilyen esemény után, akkor főleg lefekvés előtt jöhet a Fekete Nadálytő, ami igazi csodaszer. Lehúzza a duzzanatot, és hihetetlenül felgyorsítja a gyógyulást, regenerációt.

3. Túlerőltetett izmok, izomláz –> Rozmaring kenőcs

Ha túl sok combost kapok – amit nem viselek jól taekwon-do-s stílusom miatt ???? vagy egyszerűen csak érzem, hogy valamelyik izomcsoportot sikerült túlzottan megerőltetni, akkor jön este lefekvés előtt egy alapos rozmaring-kenés. Általában már reggelre jobban érzem magam, oldja az izmok feszülését, segíti a keringést és az anyagcserét az izmokban, szövetekben.

+2. A kencék mellett természetesen még két adu ász van a kezemben: a masszázslabda és a masszázshenger.

Ha sérülés történt, akkor a sérült részt NEM nyomogatjuk, viszont a hozzá csatlakozó izmokat lehet masszírozni, lazítani (pl. bokarándulás után talp és lábszár izmait masszírozva gyorsítható a regeneráció).

Ha pedig túl sokat kapott az adott izom, akkor az SMR masszázstechnikák alapszabályait figyelembe véve – lassan, merőlegesen, max 5-6-os fájdalomszintig – mehet a lazító masszázs, és szintén gyorsabb lesz a regeneráció.

Ha Neked is van valami bevállt házi praktikád, oszd meg velem kérlek emailben ( csabimester@csabimester.hu ) vagy a Facebook oldalamon.

Sérülésmentes edzéseket kívánok,

Csabi

Ui: A linkelt termékeket nem forgalmazom, és jutalékot sem kapok utánuk, mindössze a nekem bevált dolgokat szeretném Veletek is megosztani.

Túl a 100-on (és már a 125-ön is)

„Na persze ez nem a súlyom, habár már egyszer életemben alulról súroltam a 100 kilót, de amikor 99-nél járt a mérleg ijedtemben leugrottam róla.” 🙂


Bogár Gábor beszámolója másfél év és 125 edzés után…


Kiskorom óta sportrajongó vagyok, mozgás nélkül el sem tudnám képzelni a napjaimat, 20 évig teniszeztem hobbi szinten, heti rendszerességgel.

Próbálkoztam a kézilabdával is, egy szezont játszottam megye III-ban, dobott gól nélkül, én voltam a lehető legrosszabb kombináció: az ügyetlen és szorgalmas, de az edzéseket nagyon szerettem.

A tenisz kapcsán kiegészítő edzésként és állóképesség növelés miatt kezdtem el személyi edzésekre járni. Több edzővel is dolgoztam, volt akivel kevesebb ideig, volt akivel szerencsére hosszasan.

Az edzőválasztás olyan mint az autóvásárlás.
Leírás alapján elolvasod a paramétereket, figyelembe veszed, hogy milyen messze van, mik az extrák (vagy lányok kedvéért: milyen színű), jó eséllyel kipróbálod.
És rengeteg Trabant hirdeti magáról, hogy Mercedes.

CsabiMestert egy barátom ajánlotta – megbízható fajta barátom, akinek az ízlésére bátran hagyatkozom – hittem neki és köszönöm, hogy bemutatott minket egymásnak 2017 szeptemberében. Éppen akkor szerettem volna egy trénerrel dolgozni, mert a korábbi edzőm épp gyereknevelésbe kezdett és egy évig pótolhatatlannak hittem.

„Kicsit”* elhanyagoltam magam akkoriban (*magunkkal szemben mindig elnézőbbek vagyunk), fizikailag és szellemileg is. 85 kiló voltam (elfogadottnál magasabb zsírtaralommal), gyenge egóval, és persze néhány kellemetlen tapasztalattal a Trabantos edzők után.

Nagyon vártam a közös munkát, és mivel már volt referenciám, éreztem, hogy végre jó helyre kerülök. CsabiMester kezdésnek feltérképezte a mozgásom erősségeit és gyengeségeit, erre neki megvannak a speciális módszerei, mérnök végzettségű és gyerekkora óta Taekwondozik, és ezeket nem fél használni. Nincs ezen mit tovább részletezni, műhelytitok.

A kezdeti felmérés az FMS – Funkcionális Mozgásminta Szűrés volt, és valóban – a mérnöki múltamat valóban nem tagadhatom… 🙂  -Csabi-

Személyre szabott feladatokkal elsőként a törzsizmok megerősítésével kezdtük, mert fontos a helyes testtartás. Amikor 20 éves voltam ezzel nem foglalkoztam, minden izomlázam vagy húzódásom egy alvás után elmúlt másnapra, nem úgy mint most 38 felett. Nekem már ez is szempont.

Ez volt a kevésbé látványos része a fejlődésemnek, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az alapok mennyire fontosak. Aztán azt vettem észre, hogy egyre nehezebb súlyzókat cipelek, egyre nagyobb szériában csinálom a gyakorlatokat. És aztán jött a látványos része a változásomnak.

Ehhez persze szükség volt arra is, hogy Encivel beszélgessek a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról, hogy összehangba kerüljön az edzésmunka és az evés (ami azért ott van a Top 5 hobbim között).

Koplalni nem lehet, mert akkor nem lesz veled az erő. Nem akarok a konkurenciának reklámot csinálni, de Enci és CsabiMester közös munkája, vetekszik a Norbiékkal. Szépségben persze magasan verik őket. 😀

Az edzések során összeismerkedtem a többi tanítvánnyal/edzőtárssal is. Fergeteges a csapat, pedig ez nem is csapatsport, mégis összetartozunk. Akik előttem voltak velük óra előtt, akik utánam jöttek velük óra után váltottunk pár szót és megbeszéltük, hogy a Mester mennyire volt jókedvében a feladatsor összeállításakor.

Például egy borúsabb napon a Fővárosi Állatkert komplett állatarzenálja megjelenik a gyakorlatsorban: tigris, medve, gorilla, béka, fóka és ezek ráadásul tolatni is tudnak. 😀

Vagy ott van a Manmaker gyakorlat.
Állítólag ez egy nagyon jó és összetett gyakorlat, szinte minden izomcsoportot átmozgat. Aki már találkozott vele az tudja, aki nem, az meg ne kérdezze, és várja meg míg sor kerül rá, de akkor is inkább meneküljön.
Meggyőződésem, hogy akkor van Manmaker, ha CsabiMesternek kevés ideje van készülni.
Ismerek olyat aki inkább fogat húzatni ment minthogy Manmaker-ezni kelljen. 🙂
Havonta egyszer azért megcsinálom, így 100 edzés után már 2x10kg kézisúllyal, mert a Mester esküszik rá.

Szóval így, a 125. edzés után már állíthatom, a közös munka meghozta az eredményt, olyat amit nem is képzeltem:

  • 71 kg vagyok,
  • az állóképességem rengeteget fejlődött,
  • tudok húzódzkodni, (ez korábban nem ment),
  • sokkal jobb a testtartásom, ami az egész napos ülő munka miatt korábban eléggé elhanyagolódott,
  • mindezeken túl kitűnően érzem magam.

Megtanultam az SMR (masszás) henger használatát – kétszer is elmentem CsabiMester oktatására.

Hengerezz Velem Workshop csapatkép

Van az edzőteremben egy hatalmas poszter, amin ez a Dwayne Johnson idézet van:

„Success isn’t always about greatness. It’s about consistency.”

(Szabad fordításban: A siker nem mindig a nagyságról szól. Sokkal inkább a következetességről szól.)

Ezzel mostanra teljességgel egyet értek.

Elkezdeni nehéz volt, de nem az edzést, hanem megtalálni a megfelelőt, ami az elvárásaimnak megfelel.

Visszagondolva az első órákra, amikor bemész egy ismeretlen edzőterembe, ahol ismeretlenek az emberek, ismeretlenek a feladatok….nem egyszerű…de erre Csabi Mester egyik legjobb mondását idézem:

„Mindig van egy első alkalom!” 🙂

-Bogár Gábor-


Én annyival egészíteném ki Gábor beszámolóját, hogy az ő kitartása, és következetessége a legjobb példa más vendégeim, tanítványaim számára is – hiszen semmi extrát nem kellett tennie ezekért az eredményekért, „mindössze” rendszeresen, következetesen elvégeznie az edzésmunkáját, és odafigyelnie az étkezésére.

Ennyi. Semmilyen csodapirulát nem kellett bevennie, semmilyen brutális diétát nem kellett végigcsinálnia. Heti két edzés mindig, minden héten, plusz a kirándulások a hétvégéken, mindezt ésszerű táplálkozással, és az eredmény belülről érezhető, kívülről pedig látható.

A csapat fergeteges mibenléte pedig nagy mértékben köszönhető Gábornak is, mivel mindig kedvesen lelkesíti a többieket, mindig van két jó szava mindenkihez, és még közös Zen Power TKD – Enitime – Csabi mester csapatépítő programjainkon is mindig az élen jár (mondjuk például kincskeresésben). 🙂

Csapatépítő kirándulás csapatkép

Köszönöm, hogy engem választottál, és hogy együtt dolgozhatunk!

-Csabi mester-

A henger a süni meg én

Mindig is hittem a sport fontosságában, mindig is mozogtam valamit, ha nem is volt mindig elégséges. A helyes táplálkozást Encitől tanultam, és már értem, mit jelent – ha nem is mindig tudom követni.

Jelenleg úgy hozta az élet, hogy részben munkaváltás miatt 2 hónapja alig tudok mozogni még otthon is, de a hengerezés mindig megment.

Reggel és este, és máris jobb a közérzetem, és jobban bírom a napi 8-10 órás ülést. Ezért szeretném megosztani a saját tapasztalataimat a hengerezésről, mint laikus, aki egyszer csak találkozott ezzel a fura sporteszközzel.


Szóval 2016 elején kezdtem Csabinál a személyi edzést, szinte 0 kondival, mert már egy éve abbahagytam mindenféle mozgást, ami viszont nagyon hiányzott. A kötelező körök után megtanultam a bemelegítést, lement az edzés, és hát hogy nyújt le az, aki a tornaórán, vagy egyéb mozgással járó edzéseken hozzászokott. Egy-két nyújtó gyakorlat, vádli, comb. Kobra – háztető átmozgatás, de nagyjából ennyi.

A masszázshenger és a masszázslabda

A hengert láttam, hogy használják, főleg az edzők, vagy a már profik. Aztán ahogy teltek a hetek, én is eljutottam oda, hogy kipróbáljam ezt az eszközt, bár sok reményt nem fűztem hozzá, hiszen ez csak egy henger szivacsból.
Sok változást nem is éreztem, hiszen folyamatosan mozogtam, és nem is volt izomlázam (hogy az részben a henger miatt is volt, akkor még nem tudtam). Aztán megtanultam az alap technikákat a hengerrel, amiket óra végén lehet használni, és rászoktam. Így azért még vicces is lenyújtani, gyorsabb is, és Csabi is helyesli. 🙂

Aztán jöttek a Hengerezz Velem Workshoppok, és egy ilyenre én is elmentem, ahol céltudatosabban megtanultuk használni a hengert.

Hengerezz Velem Workshop

Akkor még nem is gondoltam, hogy ezt mennyit fogom tudni alkalmazni.

És a bónusz a Workshoppon, hogy kaptunk egy kis masszázslabdát, amit a formája miatt hívjunk csak süninek, hogy ne keverjük a hengerrel.
De ahogy az lenni szokott az élet bebizonyította, hogy milyen jó dolog is ez.

Egy év elteltével azért már nagyobb teherbírás mellett jobban kellett figyelnem a nyújtásra. Ha nem csináltam rendesen, már jött is az izomláz. Szóval a henger egyre jobb barátom lett.

Enikő lóháton

Fotó: FR Photo

De az igazi áttörés akkor jött, mikor az edzés mellett elkezdtem lovagolni. A „lovaglóizom” olyan, hogy azt máshogy nem nagyon tudod megdolgoztatni, így ott bizony mindig volt izomláz.

Aztán mikor mentem edzésre, és mindig jött a kérdés, hogy
„Hogy vagy?”
„Hát, alig bírok menni az izomláztól.”
És hogy akkor miért nem hengereztem le utána (eddigre már beszereztem egyet otthonra is). Meg kellett szoknom, hogy eszembe jusson, hogy van és használjam is.

Ma már nem csak lovaglás után, de előtt is használom.

Átmozgatja az izmokat, hiszen rendes bemelegítést, mint edzés előtt nem végzek. És észrevettem, hogy mióta előtte is használom, könnyebben szállok fel a lóra, kevésbé húzom meg a még be nem járatott ízületeket, szalagokat.

Illetve a hengernek még egy pozitív hatása, hogy néha ha úgy megyek edzésre, hogy ez fáj, ott húzódik – az ülő munka veszélyei – akkor mindig megkapom, hogy hengerezzek le bemelegítés előtt. És utána tényleg kevésbé fáj, vagy egyáltalán nem, és végig tudom csinálni az edzést, amiről egész nap azt hittem, hogy kivitelezhetetlen.

A kis sünivel való viszonyom akkor mélyült el igazán, mikor repülővel nagyon sokat utaztam (több mint 24 óra). Az utazás miatt teljesen megdagadtam, kellett pár nap, hogy helyreálljon minden. De a kis sünit vittem magammal. És éreztem, hogy ahogy végig görgetem rajta a talpam máris jobb volt egy kicsit.

Masszázslabda hosszú úton

Jelenleg a munkám miatt folyamatosan magassarkút hordok, ami nem túl kényelmes – bármilyen jó is legyen az a cipő.

De esténként, ha használom a masszázslabdát, mindig jobb, nagyon sokat segít.

Másik hozadéka a kis labdának, hogy ha van egy kutyája az embernek, kergetheti, hogy visszaszerezze… 🙂
Többször volt már olyan, hogy használat közben észrevette, hogy mit is csinálok, és amikor nem figyeltem elszaladt vele. Bár ő inkább játéknak használta, mint izomlazítónak… 🙂

Vigyázz a labdára, ha kutyás vagy...

Egy szó mint száz, nekem nagyon sokat segített és segít a masszázshenger és a masszázslabda – nagyon örülök, hogy megtanultam használni őket.

-Babics Enikő-


Én pedig hálásan köszönöm Enikőnek, hogy leírta a tapasztalatait a hengerről, a labdáról és a Hengerezz Velem Workshoppokról. Pláne, hogy mindezt magától vetette papírra számítógépre… 🙂

Ha Te is rendszeresen mozogsz, edzel, vagy épp ellenkezőleg, hosszú órákig ülsz naponta, akkor érdemes megtanulnod használni a masszázshengert.

Ma már számtalan tanfolyamon vagy workshoppon megtanulhatod a helyes használatát – a lényeg, hogy szánj rá 1-2 órát, és gyakorlatilag lesz egy saját masszőröd, aki(ami) mindig készen áll, hogy oldja az izmaid feszültségét. 😉

Én szeretettel ajánlom a Hengerezz Velem Workshoppokat, amiket rendszeresen tartok élőben, és a Covid-19 óta online is.

A következő dátumokat ezen az oldalon találod.

Ha pedig kérdésed lenne az SMR masszázshenger kiválasztásával vagy annak használatával kapcsolatban, keress bátran az alábbi elérhetőségeimen.

-Csabi mester-

Telefon: +36-20-349-3822

Email: csabimester@csabimester.hu

Tanulj és taníts

Tanulj és taníts, hogy majd tanítva megtanuld…

Nemrég beszélgettem egy edző kollégámmal, aki megkérdezte: “Téged nem fárasztanak a kezdők? “
Mert mennyivel jobb élsportolókkal dolgozni, csúcsra járatni a tanítványt, mint az alapokat újra meg újra megtanítani.
Elgondolkodtam.


1996-ban kezdtem tanítani a Taekwon-do-t gyerekeknek. Három évvel később megállapítottuk a saját klubunkat, ahol az évek során kialakult, hogy én vezettem a kezdő csoportokat – felnőtteket, gyerekeket egyaránt.

Taekwon-do oktatás gyerekeknek
Néhány éve pedig volt alkalmam a Magyar ITF Taekwon-do Válogatott szövetségi kapitányaként sportágunk legjobbjaival is dolgozni. Tehát van rálátásom a teljes palettára.

Mégis azt mondom, hogy több mint húsz év edzősködés után is van türelmem a kezdőkhöz, sőt!

Örömmel tölt el minden apró siker.

Amióta személyi edzőként dolgozom, pláne értékelem a legkisebb sikereket is. Az átlag emberek számára óriási lépéseket: az első szabályos fekvőtámaszt (akár könnyítve), az első guggolást fájdalom nélkül, az első hónap végi felismerést, hogy a kezdeti időszakban végzett edzések immár valóban csak a bemelegítésre szolgálnak.
Örülök neki, ha valaki tizen-huszon-harminc év mozgásszegény életmód után ráébred, hogy mennyi pozitív élmény társul a rendszeres mozgáshoz.

Szeretek tanítani.

Ez szerencsémre hamar kiderült, így amíg még mérnökként dolgoztam főállásban, addig is tréner voltam, oktattam, tanítottam, továbbképeztem. Folyamatosan tanultam és tanítottam.
Amióta pedig teljes mellszélességgel az edzői pályát választottam, azóta csak erről szólnak a mindennapjaim.

„Tanulj és taníts, hogy majd tanítva megtanuld…”

Örök igazság. Ahhoz, hogy jól taníts, folyamatosan tanulnod kell. Ezért járok folyamatosan szakmai továbbképzésekre, ezért olvasok sokat a témában, és igyekszem mindenből hasznosítani a számomra és tanítványaim számára fontos ismereteket. Minél többet tanítasz, annál jobb tanár lesz belőled. Ezért örülök neki, hogy folyamatosan taníthatok. Mert ezzel én is fejlődöm, és így a tanítványaim is fejlődnek. Ez egy pozitív spirál felfelé… 🙂

Csabi mester GFM tanfolyamon

Én személy szerint nagyon élvezem, mikor valakinek nem megy valami elsőre, és ráérzek, hogy miként vezethetem rá a megoldásra. Nem vagyunk egyformák. Különbözünk. Nagyon. Ezért ami az egyikünknek magától értetődő, az a másiknak leküzdhetetlen akadály is lehet.

Kaizen

Én szeretem ezeket a leküzdhetetlen akadályokat kis lépésekre bontani, és a kis lépések módszerével (Kaizen) folyamatos fejlődést elérni.
Nem zavar, ha valakinek nincs (még!) megfelelő testtudata, mert igazi kihívás egy felnőttet (újra) megtanítani mozogni. Többségünk napi 8-16 órát gyakorolja az egy helyben mozdulatlanul ülést. Ebben jó, hiszen ezt gyakorolja.

Viszont a testünk igényli a mozgást, és hálás lesz, ha újra felfedezzük azt.

Nem zavar, ha valaki elsőre, másodikra vagy harmadikra sem érti, hogy miért nem jó úgy, ahogy végrehajtja a feladatot. Annál nagyobb sikerélmény mindkettőnknek, ha egyszer csak ráérez, megvilágosodik…

Mozgástanulás - Dead lift

A személyi edzés drága luxus. Viszont az egészségünk is drága kincs.

Ha tudsz edzeni, helyesen mozogni akkor nincs más dolgod, csak keresni egy jó edzőtermet, és rendszeresen edzeni.

Ha egyedül ez neked nem megy (érthető, sokan vagyunk így ezzel), akkor kereshetsz egy csoportos órát, ahol a szintednek és céljaidnak megfelelő feladatokat csapatban végezheted.

FMS felmérés - Nálunk alap

Ha viszont még nem tudod, hogy adott mozgást hogyan kell helyesen végrehajtani, akkor egy magányos tréning videók alapján éppoly veszélyes lehet, mint egy csoportos óra, ahol az edző nem tud mindenkit egyenként minden gyakorlatnál kijavítani…

Ha egy jó edzővel megtanulod az alapokat, akkor később akár önállóan, akár csoportban is tudsz majd úgy edzeni, hogy nem sérülsz meg.

Akkor már lehet értelme gyakorlatokat ellesni videókról. De csak akkor, ha már tudod, hogy milyen a helyes kivitelezés, milyen a fájdalommentes edzés.

Edzés Csabi mesterrel

Én például így dolgozom. Megtanítalak edzeni, megtanítom a feladatok, gyakorlatok helyes kivitelezését, és mindent leiratok Veled a saját edzésnaplódba. Később ezzel már akár önállóan is képes leszel edzeni… 🙂

Ha érdekelnek a módszereink, olvasd el a személyi edzés leírását, vagy ha harcművészetet tanulnál okosan, akkor nézd meg a Zen Power Taekwon-do oldalát.

-Csabi mester-

Kézi súlyzós komplex edzés tigrissel

„Így edzünk mi” címmel edzésvázlatokat osztunk meg veletek a jövőben a blogunkon.

Szándékosan nem edzésterveknek nevezzük őket, hiszen ahhoz ismernünk kell az adottságaidat, állapotodat és céljaidat.
Viszont ha már tudsz önállóan edzeni, ismered a gyakorlatok helyes végrehajtását és a saját tested terhelhetőségét, akkor ötlettárnak kiválóan használhatod majd az edzéseinket.

Az első edzés javaslatunk egy kézi súlyzós, teljes testet átmozgató komplex edzés, mely jól skálázható, akár kezdőknek, akár haladóknak kellemes lehet. 


FIGYELEM!

Az alábbi edzésvázlat csak egy javaslat gyakorlatok kombinációjára, amelyhez mindenkinek a saját testének állapota, edzettségi szintje és a céljai alapján meghatározott terhelést kell társítania.

Ha tudod, hogy melyik mozgást milyen terheléssel, milyen ismétlésszámmal, mennyi pihenővel tudsz végrehajtani szabályosan, akkor használd bátran az alábbi edzést.

Ha bizonytalan vagy, akkor előbb kérd szakember (képzett edző) segítségét.

SZINT
Minden szinten használható

NEHÉZSÉG
5-8 / 10

SKÁLÁZÁS
– A súly nagyságával
– A körök számával
– A körök közötti pihenőidővel
– Az egyes részfeladatok ismétléseinek számával
– Tigris előre vagy tolatva

ESZKÖZIGÉNY
– Két darab kézi súlyzó – lehetőleg hexa, hatszögű

Rouge Hex Dumbbells

FELADAT
– Állva karhajlítás „szatyor fogásból” kulcscsont elé beforgatva (bicepsz) x 5
– Kitörésben haladás a súlyzókat a kulcscsont előtt tartva (10 méter) x 5
– Döntött törzsű evezés x 5
– Guggolás a súlyzókat a kulcscsont előtt tartva x 5
– Nyomás fej fölé x 5
– Fekvőtámasz a súlyzón x 5 (könnyítés –> térdelős fekvő)
– Tigris tolatva vissza (10 méter)

Ez egy kör.

Fentiekből az alap adag 6-8 kör.
– Fiúk 5 – 12,5 kg-os súlyzókkal
– Lányok 4 – 9 kg-os súlyzókkal

Pihenőidő alapvetően nincs, folyamatosan dolgozunk, addig pihenünk, amíg a tigris után visszasétálunk a súlyzókért 😛

Jó edzést, ha tetszett, osszátok meg barátaitokkal! 😉

Csabi mester 

GymBoss – Az edzőterem Főnöke

Néhány napja elveszett az egyik legfontosabb edző barátom… Barátnak hívom minden eszközünket, legyen az TRX, kettlebell, gumikötél, labda, bármi, ami társunk az edzésben… 🙂
Az egyik legfontosabb ilyen barátom a kis csipogó órám, becsületes nevén a Gymboss. Ő az edzőterem főnöke. 😀
Ma szerencsére előbújt, és óriási örömet okozott a viszontlátás. 🙂


Ő az a kis csipogó óra, ami végtelenül egyszerű, de mint általában az edzésben is, az egyszerű eszközök a legnagyszerűbbek. 🙂
Ha még nem ismered, engedd meg, hogy bemutassam. Íme, ő az.

Gymboss Classic

Photo: https://www.gymboss.com/

Használható sima óra vagy stopper üzemmódban, de a lényege nem ez, hanem az intervallum edzések vezénylésére kitalált üzemmód.
Ekkor ugyanis két intervallum állítható be (munka és pihenő vagy A feladat és B feladat), valamint a körök száma, ahányszor a két intervallumban dolgozni kívánunk. Ennyi, és nem több.

Számos edzésforma esetén használatos valamilyen időzítés, esetleg több intervallum váltakozva, adott ismétlésszámmal…

A legismertebb talán a Tabata – amit persze szakmai cikkekben már leírtak, hogy nem fedi Tabata mester kísérletének lényegét, de jelen esetben ez most nem lényeges, hisz így került be a köztudatba a 20/10×8 vagy a 40/20×4 időzítés.

Ezen kívül persze számtalan variáció létezik a munka / pihenő x körök száma képletre… Sokféle köredzésben, személyi edzésben használják edzők az időintervallumos edzéseket, és sokan szeretnek így edzeni önállóan is. Ilyen esetekben hasznos, ha nem kell nézni a nagy órát – pláne, ha valami rosszul leolvasható darab függ a falon. 🙂

Természetesen, mint szinte mindenre, erre is van applikáció végtelen sok – történetesen a Gymboss is létezik applikáció formában – de sokan nem szeretünk telefonunk közelében edzeni, hogy ne vonja el a figyelmünket. Ezért kifejezetten ajánlatos egy jó időzítő használata. A legtöbb edző a „valódi” Gymboss mellett tette le a voksát, mert pont azt tudja, amit kell, se nem többet, se nem kevesebbet.

Az alap „Classic” változaton beállíthatunk két időintervallumot, az ismétlések számát, és a jelzést (csipogást). Van stopper üzemmód, és sima mezei időmérő óra is. Ennyi. Viszont ez stabilan, kis tömegű, strapabíró kialakítással, ruhára csíptethető rögzítéssel.
A „Minimax” fantázianevű modell ennél többet tud: komplex intervallumok is beállíthatók, és 20 program el is menthető, így nem kell mindig újra beállítani minden paramétert, ha intervallumot váltunk…

Az eredetit megrendelheted külföldről:
https://www.gymboss.com/

vagy akár itthonról is:
https://360sport.hu/shop/gymboss-timer/

Az applikáció is hasznos tud lenni, ha nem akarsz beruházni a fizikai eszközbe, vagy a telefonodat edzés közben is szereted magad mellett tudni.

Gymboss applikáció Samsung Tab3-on

Ez esetben itt éred el az alkalmazást:

Android eszközre:
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.halcyoni.gymboss2&hl=hu

Apple eszközre:
https://itunes.apple.com/hu/app/gymboss-interval-timer/id500887448?l=hu&mt=8

Gymboss applikáció a Play áruházban

Ebben már több időzítést is el tudsz menteni, és többféle hangjelzés közül választhatsz – az én kedvencem természetesen a Box-Gong 😉

Ha Te is használsz időzítő órát vagy alkalmazást, írd meg nyugodtan, kíváncsian várom a Te tapasztalatodat is 🙂


-Csabi mester-

Online bejelentkezés és bérletkezelés a Motibro rendszerrel

Volt már, hogy nem voltál biztos benne, befizetted-e valamelyik havi tagdíjat, meg hogy hányszor is jártál edzésen az adott hónapban? Csabi mester és a Zen Power Taekwon-do 2016. november óta használja a MotiBro kommunikációs, motivációs és ügyfélmenedzsment rendszert. Az internetalapú, mobilról is jól használható MotiBro praktikus előnyöket nyújt Neked és segít a személyes fejlődésben. 


Edzésnapló és bejelentkezés mobilról: a MotiBro rendszer már 2016 óta kiválóan működik Csabi mesternél és a Zen Power Taekwon-do Klubnál!

Miért jó Neked az online bejelentkezés és bérletnyilvántartás?

• Egyszerűen, mobiltelefonról bejelentkezhetsz az órákra.
• Minden tanítványnak saját oldala van, itt részletesen láthatod, mikor, hányszor, milyen edzésen voltál.
• Részletes edzésnaplót vezethetsz, benne az adott edzésre vonatkozó infókkal.
• A gyerekek fejlődését a szülő is követheti.
• A MotiBro hetente visszajelzést küld mindenkinek (aki örül ennek) a teljesítményéről, így láthatod, hogy haladsz a fejlődésben.
• A tagdíjbefizetések nyomon követhetők a tanítványok saját oldalán.

Ha még nem tetted, nézd meg ezt a másfél perces kis videót:

Csabi mester személyi edzéseire és a Zen Power Taekwon-do csoportos óráira 2016. novembere óta a MotiBro rendszeren keresztül lehet bejelentkezni.

A bejelentkezés elérhető az órarend oldaláról, itt a honlapunkon, erre a linkre kattintva.

Csabi mester órarendje

Itt mindössze az email címedet kell megadnod a foglaláshoz. Ha már regisztrált vendégünk vagy, a rendszer automatikusan a te fiókodhoz rendeli a bejelentkezést az email címed alapján.

Ha még nem használod a tanítványi saját oldalad, akkor sok hasznos infóról és funkcióról maradsz le 😉

Ha szeretnéd követni a bérleteidet, edzéseidet, előrehaladásodat – esetleg egy helyen jegyzetelnéd az edzéseid tartalmát is, akkor érdemes regisztrálnod a Csabi mester és Zen Power TKD MotiBro fiókba az alábbi módon:

1. A MotiBro rendszerbe kapsz egy meghívót a motibro@motibro.com email címről, mikor először részt veszel nálunk egy edzésen.
2. Ha ezt a levelet nem találod, nézd meg a spam vagy promotions mappáidban, esetenként oda érkezik. Ekkor kérünk, vedd fel a küldőt a címlistádra, hogy ezután már a bejövő leveleid közé érkezzenek a következő emailek.
3. Az e-mailt megnyitva kattints a nagy zöld “Megerősítés” gombra. Ezt követően egy weboldal fog megnyílni, ahol létrehozhatod jelszóval védett egyéni sportolói oldaladat. Itt tudod majd a későbbiekben a bejelentkezéseidet intézni, online edzésnaplódat és bérleteidet áttekinteni, akár mobilról is.

Ha nem találod ezt a levelet, közvetlenül itt is tudsz csatlakozni:

Zen Power TKD és Csabi mester Motibro oldala

Motibro regisztracios-belepo oldal

Közvetlenül a http://motibro.com oldalt megnyitva is beléphetsz, ha már korábban regisztráltál.
Ez esetben ezt a bejelentkező képernyőt fogod látni, de ugyanoda jutsz, ahova a fenti bejelentkezéssel.

MotiBro tanulói oldal

Majd az alábbi képen látható oldal lesz a személyes felületed, amit csak Te látsz és kezelsz.

Az itt feljegyzett edzésnaplód csak számodra látható, így nyugodtan vezetheted benne személyes megjegyzéseidet is az elvégzett feladatok mellett. 😉

Külön extra szolgáltatás a MotiBro részéről, hogy a szülők a saját és gyermekeik edzéseit is egy fiókból kezelhetik, mindössze a jobb felső sarokban a név melletti legördülő menüből kell kiválasztaniuk, hogy éppen melyik családtag edzésnaplójában tevékenykednek.

Ha még nincs összekötve a személyes fiókod a gyerkőc(ök)ével, jelezd nekem (Csabi mesternek), és beállítom a kapcsolatot. 🙂

MotiBro - Tanulói oldal

A Motibro csapata figyel, hogy mire van szükségetek, és folyamatosan fejlesztik a rendszert. Ha neked is lesz ötleted, mit tudjon még a MotiBro, írd meg a fejlesztőknek a support@motibro.com címre.

Ha kérdésed van a Motibro használatával kapcsolatban, keress bátran az alábbi elérhetőségeken.

Örömteli MotiBro-használatot kívánunk minden tanítványunknak!

Békássy Csaba – Csabi mester

E-mail: csabimester@csabimester.hu

Facebook: csabimestercoach

Telefon: +36-20-349-3822

Tomi a sportos vállalkozó

„Most fél év távlatából elmondhatom, hogy ami kezdetben az edzés volt, az most már csak bemelegítés.
Visszatekintve nevetek most magamon, hogy mennyire béna voltam akkor még egy-egy feladatban és pl. egy fekvőtámaszt milyen bénán csináltam meg.
A közérzet, a mindennapi fittség érezhetően javult, igazi flow-ként élem meg sokszor az edzéseket.”


Bár gyerekként igen mozgékony voltam, amióta vállalkozó vagyok az időm nagy részét ülve, a számítógép előtt töltöm.
Mindig is szerettem tanulni, mániákus önképző vagyok, amelynek köszönhetően számos konferencián és oktatáson vettem részt, ami vállalkozóknak szól.
Ott egyre többször hangzott el, hogy fontos a mozgás, mondván ép testben ép lélek.

Egy idő után már tudtam, hogy kellene edzenem, de végül csak nem került erre sor. Aztán egyre több vállalkozó számolt be arról, hogy személyi edzővel dolgozik együtt, én pedig egyre inkább azt éreztem, hogy nekem is szükségem lenne egy ilyen segítőre.

Magunktól ugyanis nagyon nehezen vesszük rá magunkat arra, hogy elkezdjünk dolgokat. Gyártjuk a kifogásokat, hogy majd ha….
De ezekből a „majd”-okból tudjuk, hogy soha nem lesz semmi.

Már nézegettem a közeli termekben személyi edzőt, de csak nem vettem rá magam, hogy felvegyem valamelyikkel a kapcsolatot.
Míg nem egy érdekes módon sikerült megtalálni Csabimestert.
Online rendszerépítésben és videózásban segítek a vállalkozóknak, mindkettőről volt egy-egy ingyenes anyagom a neten.

Ha érdekel a téma, jó szívvel ajánlom Tomit – nekem is nagyon sokat segített: https://onlinerobotpilota.hu/ (A szerk. Csabi)

Csabi az utóbbira fel is iratkozott, a videós csekklista helyett azonban csak egy levelet kapott, amiben leírtam, hogy bár a csekklista még nincs kész, de kérdezzen bátran a témában.
Ő nem csak kérdezett, hanem visszaírt egy levelet, kissé felháborodva, hogy miért rakom ki a csekklistát, amikor még nincs is kész.
Teljesen jogos volt az észrevétel. Én visszaírhattam volna egy szintén kemény hangvételű levelet, de korrektül bántam vele és jeleztem, hogy egyébként épp személyi edzőt keresek.
(A levél aláírásában szerencsére ott volt minden infó róla).

A videózással kapcsolatos kérdéseket megbeszéltük, segítettem neki az éppen aktuális probléma megoldásában, ezt követően pedig el is kezdődött az együttműködés.
Az elején nem volt egyszerű, de elkötelezett voltam és motivált az, hogy egy jó általános erőnlétet sikerüljön kialakítani. Nem volt célom, hogy kigyúrt legyek, csak a heti testmozgásra volt szükségem, amit profi edzővel karöltve kívántam teljesíteni.

Most fél év távlatából elmondhatom, hogy ami kezdetben az edzés volt, az most már csak bemelegítés.

Visszatekintve nevetek most magamon, hogy mennyire béna voltam akkor még egy-egy feladatban és pl. egy fekvőtámaszt milyen bénán csináltam meg.

A közérzet, a mindennapi fittség érezhetően javult, igazi flow-ként élem meg sokszor az edzéseket.

Volt hogy fáradtan érkeztem és a végén feldobottan távoztam. Volt, hogy ideges voltam valami miatt, de az edzés végére lenyugodtam. Mindig jó érzéssel sétáltam ki az épületből, mert egy olyan óra volt mögöttem, ami nem csak egészséges életmódot adott, hanem kikapcsolódást is egyben.

Mozgástanulás

Természetesen ez Csabi személyének is köszönhető. Nagyon jó, tényleg személyre szabott feladatokat adott mindig az órákon. Voltak könnyebb napok, voltak nehezebbek.
Amikor már komolyabb szinten csináltuk, akkor természetesen az izomláz sem maradt el, így volt, hogy 1-2 napig sűrűn eszembe jutott a Mester 🙂
De ezért jó a személyi edző, hogy kifejezetten rám szabva határozza meg, hogy mikor melyik feladatból mennyit teljesítsünk.


Ha Te is szeretnéd hasonlóan jól érezni magad a bőrödben, mint én most és szenvedés helyett kikapcsolódni az edzőteremben, akkor vedd fel a kapcsolatot Csabi mesterrel.
Garantálom, hogy nem fogsz csalódni!

Hengerezz Velem kurzus

Ha érdekel, hogyan dolgozom személyi edzőként, olvasd el ezen az oldalon a részletes leírást a személyi edzésekről.

Amennyiben kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, kérlek keress az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Békássy Csaba – Csabi mester

E-mail   csabimester@csabimester.hu 
Facebook   /csabimestercoach
Telefon   +36-20-349-3822