Gere Tomi a sportos vállalkozó

Tomi a sportos vállalkozó

“Most fél év távlatából elmondhatom, hogy ami kezdetben az edzés volt, az most már csak bemelegítés.
Visszatekintve nevetek most magamon, hogy mennyire béna voltam akkor még egy-egy feladatban és pl. egy fekvőtámaszt milyen bénán csináltam meg.
A közérzet, a mindennapi fittség érezhetően javult, igazi flow-ként élem meg sokszor az edzéseket.”


Bár gyerekként igen mozgékony voltam, amióta vállalkozó vagyok az időm nagy részét ülve, a számítógép előtt töltöm.
Mindig is szerettem tanulni, mániákus önképző vagyok, amelynek köszönhetően számos konferencián és oktatáson vettem részt, ami vállalkozóknak szól.
Ott egyre többször hangzott el, hogy fontos a mozgás, mondván ép testben ép lélek.

Egy idő után már tudtam, hogy kellene edzenem, de végül csak nem került erre sor. Aztán egyre több vállalkozó számolt be arról, hogy személyi edzővel dolgozik együtt, én pedig egyre inkább azt éreztem, hogy nekem is szükségem lenne egy ilyen segítőre.

Magunktól ugyanis nagyon nehezen vesszük rá magunkat arra, hogy elkezdjünk dolgokat. Gyártjuk a kifogásokat, hogy majd ha….
De ezekből a “majd”-okból tudjuk, hogy soha nem lesz semmi.

Már nézegettem a közeli termekben személyi edzőt, de csak nem vettem rá magam, hogy felvegyem valamelyikkel a kapcsolatot.
Míg nem egy érdekes módon sikerült megtalálni Csabimestert.
Online rendszerépítésben és videózásban segítek a vállalkozóknak, mindkettőről volt egy-egy ingyenes anyagom a neten.

Ha érdekel a téma, jó szívvel ajánlom Tomit – nekem is nagyon sokat segített: https://onlinerobotpilota.hu/ (A szerk. Csabi)

Csabi az utóbbira fel is iratkozott, a videós csekklista helyett azonban csak egy levelet kapott, amiben leírtam, hogy bár a csekklista még nincs kész, de kérdezzen bátran a témában.
Ő nem csak kérdezett, hanem visszaírt egy levelet, kissé felháborodva, hogy miért rakom ki a csekklistát, amikor még nincs is kész.
Teljesen jogos volt az észrevétel. Én visszaírhattam volna egy szintén kemény hangvételű levelet, de korrektül bántam vele és jeleztem, hogy egyébként épp személyi edzőt keresek.
(A levél aláírásában szerencsére ott volt minden infó róla).

A videózással kapcsolatos kérdéseket megbeszéltük, segítettem neki az éppen aktuális probléma megoldásában, ezt követően pedig el is kezdődött az együttműködés.
Az elején nem volt egyszerű, de elkötelezett voltam és motivált az, hogy egy jó általános erőnlétet sikerüljön kialakítani. Nem volt célom, hogy kigyúrt legyek, csak a heti testmozgásra volt szükségem, amit profi edzővel karöltve kívántam teljesíteni.

Most fél év távlatából elmondhatom, hogy ami kezdetben az edzés volt, az most már csak bemelegítés.

Visszatekintve nevetek most magamon, hogy mennyire béna voltam akkor még egy-egy feladatban és pl. egy fekvőtámaszt milyen bénán csináltam meg.

A közérzet, a mindennapi fittség érezhetően javult, igazi flow-ként élem meg sokszor az edzéseket.

Volt hogy fáradtan érkeztem és a végén feldobottan távoztam. Volt, hogy ideges voltam valami miatt, de az edzés végére lenyugodtam. Mindig jó érzéssel sétáltam ki az épületből, mert egy olyan óra volt mögöttem, ami nem csak egészséges életmódot adott, hanem kikapcsolódást is egyben.

Mozgástanulás

Természetesen ez Csabi személyének is köszönhető. Nagyon jó, tényleg személyre szabott feladatokat adott mindig az órákon. Voltak könnyebb napok, voltak nehezebbek.
Amikor már komolyabb szinten csináltuk, akkor természetesen az izomláz sem maradt el, így volt, hogy 1-2 napig sűrűn eszembe jutott a Mester 🙂
De ezért jó a személyi edző, hogy kifejezetten rám szabva határozza meg, hogy mikor melyik feladatból mennyit teljesítsünk.


Ha Te is szeretnéd hasonlóan jól érezni magad a bőrödben, mint én most és szenvedés helyett kikapcsolódni az edzőteremben, akkor vedd fel a kapcsolatot Csabi mesterrel.
Garantálom, hogy nem fogsz csalódni!

Hengerezz Velem kurzus

Ha érdekel, hogyan dolgozom személyi edzőként, olvasd el ezen az oldalon a részletes leírást a személyi edzésekről.

Amennyiben kérdésed van, vagy időpontot szeretnél egyeztetni, kérlek keress az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Békássy Csaba – Csabi mester

E-mail   csabimester@csabimester.hu 
Facebook   /csabimestercoach
Telefon   +36-20-349-3822
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük