Tag Archive for: hengerezz velem

Hol a határod?

Hol a határunk?

A komfortzónánk határa?

Biztosan olvastál már Te is a komfortzónánkról, ahol szeretünk lenni.

Ahol annyira szeretünk lenni, hogy ha kicsúszunk belőle, gyorsan vissza akarunk jutni.

Csakhogy láthattál már sok „napi edzős coelhot” is arról, hogy a komfortzónán belül nincs fejlődés.

Ez is igaz.

Tehát a komortzónánkat érdemes tágítani, hogy képesek legyünk fejlődni.

Jó, de hol a határ? Hogyan tágítsam?

Hát kihívások elé kell állítanod magad.

De nem akármilyen kihívások elé.

Olyanok elé, amelyeket erőfeszítéssel, gyakorlással meg tudsz oldani, le tudsz győzni.

Mert akkor ez a tapasztalat gazdagít Téged, és tágítja a komfortzónád, a határaid.

Nos, nekem és sok személyi edzés sportolómnak, taekwon-do tanítványomnak ilyen a versenyzés.

Nem mondom, hogy versenyzés nélkül nem lehet a sportban fejlődni, és eredményeket elérni, hiszen személyi edzés sportolóim nap mint nap adják a visszajelzéseket:

könnyebb felmenni a lépcsőn,

könnyebb elintézni a bevásárlást,

jobban bírom a hétköznapokat,

újra jók rám a régebbi ruháim,

és ehhez hasonlókat…

Tehát tökéletes kihívás lehet akár az is, hogy minden nap gyalogolsz 20 percet, vagy hogy lépcsőzöl 1-2 emeletet, vagy minden nap mozogsz valamit.

Csabi és Panni mester a dobogón a Spirit Openen 2022-ben

Emellett azonban néha tök jó valamilyen versenyhelyzetben kipróbálni magunkat.

Ezt most annak apropóján írom, hogy nekem 45 évesen is lebeg egy távolabbi, kihívást jelentő, de elérhető cél a szemem előtt, egy októberi taekwon-do világkupa részvétel, ahol az „érett felnőtt korcsoportban” érmes helyezésre törekszem.
Ehhez pedig nekem például hozzá kell szoknom a versenyzéssel járó extra fizikai és lelki terheléshez, amiből kiestem az elmúlt években.

Áprilisban ismét volt lehetőségem versenyezni, és már most jobban ment, mint egy hónappal ezelőtt az országos bajnokságon.


Ráadásul nem csak rajtam, hanem az egész Zen Power Taekwon-do csapaton érződött, hogy kezd kialakulni az úgynevezett versenyrutin.

…és hogy ez miért érdekes Neked?

Mert ha időnként Te is találsz olyan kihívásokat, amik kellően vonzóak számodra, dolgozol értük, majd rendszeresen teszteled magad, hogy az adott dologban hol tartasz, akkor látni fogod a saját fejlődésed, ami minden motivációs posztnál hatásosabb, hogy még tovább haladj és fejlődj.

Bizonyos idő elteltével, néhány kihívás után pedig az első szintjeidre visszatekintve jó érzés fog eltölteni, mert látni fogod, hogy az VOLT a komfortzónád határa…

Szóval csak bátran, keress kihívást, és szólj, ha ehhez erőnléti edzéssel vagy Hengerezz Velem oktatással a segítségedre lehetek.

Kívánok szép napokat, sok mozgást Neked, Nekünk!

Csabi

CsM Komfort zóna

Ui: Hasonló hasznos életmóddal, sporttal, mozgással kapcsolatos írásaimért pedig iratkozz fel a hírlevelemre, amelyet heti egyszer, hétfőn reggelente küldök.

Gyógytornász, gyógymasszőr vagy SMR henger?

Valószínűleg Veled is előfordult már, hogy valami fájt itt, ott, amott a testedben, először megijedtél, aztán inkább nem csináltál semmit, majd kenegetted, borogattad, aztán vagy jobb lett, vagy nem…

Nos, az ilyen jellegű mozgásszervi problémák akkor is jelentkeznek, ha sportolsz, és akkor is, ha nem.

DE! Nagyon nem mindegy, hogy állsz hozzájuk.

Az első és legfontosabb, hogy NE ijedj meg!

A mozgásszervi problémák nagyon nagy része az izomegyensúly felborulására vezethető vissza, úgyhogy nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni…

Mit jelent ez?

Hogy bizonyos izmaid túl feszesek lesznek, túl sokat dolgoznak, míg más izmaid túl lazák lesznek, túl keveset dolgoznak, elgyengülnek.

Mit tegyél ilyen esetben?

Első körben HENGEREZZ! 😊


A masszázshenger csodákra képes – nekem elhiheted (vagy már tudod is, ha használod rendszeresen).
A fájó ízülethez csatlakozó izmok hengerezésével, masszírozásával általában már oldható a feszültség, csökkenthető a fájdalom.

Ha van rá lehetőséged, menj el gyógymasszőrhöz, aki a fenti hatásmechanizmust még hatékonyabban képes alkalmazni, hiszen a hengernél pontosabban „mászik bele” azokba az izmokba, amelyeknek erre szükségük van.

Ha fentiek nem segítenek, akkor pedig irány egy gyógytornász, aki diagnosztizálja, hogy egészen pontosan mely izmokkal milyen gyakorlatokat kell végezni ahhoz, hogy helyreálljon a rend.


Hengerezz Velem 2022-02-12 10:00 Zen Power Sportcentrum

HENGEREZZ VELEM!

Ha az SMR hengert még (vagy már) nem használod rendszeresen, akkor gyere el egy személyes masszázshenger-oktatásra, vagy kérj privát Hengerezz Velem Workshopot tőlem.

Jelentkezés nálam személyesen vagy emailben a csabimester@csabimester.hu címen.

Ha kérdésed van, akkor pedig keress bátran a kapcsolat oldalamon keresztül.

-Csabi-

Hasonló hasznos életmóddal, sporttal, mozgással kapcsolatos írásaimért pedig iratkozz fel a hírlevelemre, amelyet heti egyszer, hétfőn reggelente küldök.

Hengerezz Velem Online – Masszázshenger-workshop 2021-02-06

Online masszázshenger-workshop az otthonodban.


– Sokat ülsz, és fáj a hátad, derekad?
– Vagy futsz és edzel, és csökkentenéd az izomlázat?
– Vettél már korábban hengert, de nem tudod, hogy használd?
– Hallottad, hogy hasznos, de neked mindig fájt hengerezni?

Ha a fentiek közül egy vagy több igaz Rád, akkor megmutatom, hogyan segíthet Neked az SMR masszázshenger.

Videokonferencia-program (ZOOM) segítségével bemutatom, majd korrigálom a technikákat, hogy helyesen használd a hengert.

Elmondom és megmutatom, hogyan hengerezz úgy, hogy oldja az izmaid feszülését, az ízületeidben jelentkező bizonyos fájdalmakat.

A workshop kb. 90 percet fog igénybe venni, és szükséged lesz masszázshengerre.

Ha nincs még hengered, az eseménybe linkelek pár beszerzési forrást és ajánlott típust.

JELENTKEZÉS:
Emailben a csabimester@csabimester.hu címen.

AZ ONLINE WORKSHOP ÁRA:
A Hengerezz Velem Online workshop ára 3.000 Ft, amit átutalással tudsz kifizetni erre a számlaszámra:
Békássy Csaba
MKB Bank
10300002-10320159-49010016

A befizetésről elektronikus számlát adok, ezért kérlek küldd el a számlázási neved és címed is.

Az átutalás beérkezése után küldöm a ZOOM meeting adatait, amivel csatlakozni tudsz majd a Workshophoz.

Ha kérdésed van, írj bátran.

Várlak szeretettel,

Csabi mester

Hengerezz Velem Online – Masszázshenger-workshop

Online masszázshenger-workshop az otthonodban.

  • Sokat ülsz, és fáj a hátad, derekad?
  • Vagy futsz és edzel, és csökkentenéd az izomlázat?
  • Vettél már korábban hengert, de nem tudod, hogy használd?
  • Hallottad, hogy hasznos, de neked mindig fájt hengerezni?

Ha a fentiek közül egy vagy több igaz Rád, akkor megmutatom, hogyan segíthet Neked az SMR masszázshenger.

Videokonferencia-program (ZOOM) segítségével bemutatom, majd korrigálom a technikákat, hogy helyesen használd a hengert.

Elmondom és megmutatom, hogyan hengerezz úgy, hogy oldja az izmaid feszülését, az ízületeidben jelentkező bizonyos fájdalmakat.

A workshop kb. 90 percet fog igénybe venni, és szükséged lesz masszázshengerre.

Ha nincs még hengered, az eseménybe linkelek pár beszerzési forrást és ajánlott típust.

JELENTKEZÉS:
Emailben a csabimester@csabimester.hu címen.

AZ ONLINE WORKSHOP ÁRA:
A Hengerezz Velem Online workshop ára 3.000 Ft, amit átutalással tudsz kifizetni erre a számlaszámra:

Békássy Csaba
MKB Bank
10300002-10320159-49010016

A befizetésről elektronikus számlát adok, ezért kérlek küldd el a számlázási neved és címed is.

Ha kérdésed van, írj bátran.

Várlak szeretettel,

Csabi mester

Túl a 100-on (és már a 125-ön is)

„Na persze ez nem a súlyom, habár már egyszer életemben alulról súroltam a 100 kilót, de amikor 99-nél járt a mérleg ijedtemben leugrottam róla.” 🙂


Bogár Gábor beszámolója másfél év és 125 edzés után…


Kiskorom óta sportrajongó vagyok, mozgás nélkül el sem tudnám képzelni a napjaimat, 20 évig teniszeztem hobbi szinten, heti rendszerességgel.

Próbálkoztam a kézilabdával is, egy szezont játszottam megye III-ban, dobott gól nélkül, én voltam a lehető legrosszabb kombináció: az ügyetlen és szorgalmas, de az edzéseket nagyon szerettem.

A tenisz kapcsán kiegészítő edzésként és állóképesség növelés miatt kezdtem el személyi edzésekre járni. Több edzővel is dolgoztam, volt akivel kevesebb ideig, volt akivel szerencsére hosszasan.

Az edzőválasztás olyan mint az autóvásárlás.
Leírás alapján elolvasod a paramétereket, figyelembe veszed, hogy milyen messze van, mik az extrák (vagy lányok kedvéért: milyen színű), jó eséllyel kipróbálod.
És rengeteg Trabant hirdeti magáról, hogy Mercedes.

CsabiMestert egy barátom ajánlotta – megbízható fajta barátom, akinek az ízlésére bátran hagyatkozom – hittem neki és köszönöm, hogy bemutatott minket egymásnak 2017 szeptemberében. Éppen akkor szerettem volna egy trénerrel dolgozni, mert a korábbi edzőm épp gyereknevelésbe kezdett és egy évig pótolhatatlannak hittem.

„Kicsit”* elhanyagoltam magam akkoriban (*magunkkal szemben mindig elnézőbbek vagyunk), fizikailag és szellemileg is. 85 kiló voltam (elfogadottnál magasabb zsírtaralommal), gyenge egóval, és persze néhány kellemetlen tapasztalattal a Trabantos edzők után.

Nagyon vártam a közös munkát, és mivel már volt referenciám, éreztem, hogy végre jó helyre kerülök. CsabiMester kezdésnek feltérképezte a mozgásom erősségeit és gyengeségeit, erre neki megvannak a speciális módszerei, mérnök végzettségű és gyerekkora óta Taekwondozik, és ezeket nem fél használni. Nincs ezen mit tovább részletezni, műhelytitok.

A kezdeti felmérés az FMS – Funkcionális Mozgásminta Szűrés volt, és valóban – a mérnöki múltamat valóban nem tagadhatom… 🙂  -Csabi-

Személyre szabott feladatokkal elsőként a törzsizmok megerősítésével kezdtük, mert fontos a helyes testtartás. Amikor 20 éves voltam ezzel nem foglalkoztam, minden izomlázam vagy húzódásom egy alvás után elmúlt másnapra, nem úgy mint most 38 felett. Nekem már ez is szempont.

Ez volt a kevésbé látványos része a fejlődésemnek, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az alapok mennyire fontosak. Aztán azt vettem észre, hogy egyre nehezebb súlyzókat cipelek, egyre nagyobb szériában csinálom a gyakorlatokat. És aztán jött a látványos része a változásomnak.

Ehhez persze szükség volt arra is, hogy Encivel beszélgessek a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról, hogy összehangba kerüljön az edzésmunka és az evés (ami azért ott van a Top 5 hobbim között).

Koplalni nem lehet, mert akkor nem lesz veled az erő. Nem akarok a konkurenciának reklámot csinálni, de Enci és CsabiMester közös munkája, vetekszik a Norbiékkal. Szépségben persze magasan verik őket. 😀

Az edzések során összeismerkedtem a többi tanítvánnyal/edzőtárssal is. Fergeteges a csapat, pedig ez nem is csapatsport, mégis összetartozunk. Akik előttem voltak velük óra előtt, akik utánam jöttek velük óra után váltottunk pár szót és megbeszéltük, hogy a Mester mennyire volt jókedvében a feladatsor összeállításakor.

Például egy borúsabb napon a Fővárosi Állatkert komplett állatarzenálja megjelenik a gyakorlatsorban: tigris, medve, gorilla, béka, fóka és ezek ráadásul tolatni is tudnak. 😀

Vagy ott van a Manmaker gyakorlat.
Állítólag ez egy nagyon jó és összetett gyakorlat, szinte minden izomcsoportot átmozgat. Aki már találkozott vele az tudja, aki nem, az meg ne kérdezze, és várja meg míg sor kerül rá, de akkor is inkább meneküljön.
Meggyőződésem, hogy akkor van Manmaker, ha CsabiMesternek kevés ideje van készülni.
Ismerek olyat aki inkább fogat húzatni ment minthogy Manmaker-ezni kelljen. 🙂
Havonta egyszer azért megcsinálom, így 100 edzés után már 2x10kg kézisúllyal, mert a Mester esküszik rá.

Szóval így, a 125. edzés után már állíthatom, a közös munka meghozta az eredményt, olyat amit nem is képzeltem:

  • 71 kg vagyok,
  • az állóképességem rengeteget fejlődött,
  • tudok húzódzkodni, (ez korábban nem ment),
  • sokkal jobb a testtartásom, ami az egész napos ülő munka miatt korábban eléggé elhanyagolódott,
  • mindezeken túl kitűnően érzem magam.

Megtanultam az SMR (masszás) henger használatát – kétszer is elmentem CsabiMester oktatására.

Hengerezz Velem Workshop csapatkép

Van az edzőteremben egy hatalmas poszter, amin ez a Dwayne Johnson idézet van:

„Success isn’t always about greatness. It’s about consistency.”

(Szabad fordításban: A siker nem mindig a nagyságról szól. Sokkal inkább a következetességről szól.)

Ezzel mostanra teljességgel egyet értek.

Elkezdeni nehéz volt, de nem az edzést, hanem megtalálni a megfelelőt, ami az elvárásaimnak megfelel.

Visszagondolva az első órákra, amikor bemész egy ismeretlen edzőterembe, ahol ismeretlenek az emberek, ismeretlenek a feladatok….nem egyszerű…de erre Csabi Mester egyik legjobb mondását idézem:

„Mindig van egy első alkalom!” 🙂

-Bogár Gábor-


Én annyival egészíteném ki Gábor beszámolóját, hogy az ő kitartása, és következetessége a legjobb példa más vendégeim, tanítványaim számára is – hiszen semmi extrát nem kellett tennie ezekért az eredményekért, „mindössze” rendszeresen, következetesen elvégeznie az edzésmunkáját, és odafigyelnie az étkezésére.

Ennyi. Semmilyen csodapirulát nem kellett bevennie, semmilyen brutális diétát nem kellett végigcsinálnia. Heti két edzés mindig, minden héten, plusz a kirándulások a hétvégéken, mindezt ésszerű táplálkozással, és az eredmény belülről érezhető, kívülről pedig látható.

A csapat fergeteges mibenléte pedig nagy mértékben köszönhető Gábornak is, mivel mindig kedvesen lelkesíti a többieket, mindig van két jó szava mindenkihez, és még közös Zen Power TKD – Enitime – Csabi mester csapatépítő programjainkon is mindig az élen jár (mondjuk például kincskeresésben). 🙂

Csapatépítő kirándulás csapatkép

Köszönöm, hogy engem választottál, és hogy együtt dolgozhatunk!

-Csabi mester-

A henger a süni meg én

Mindig is hittem a sport fontosságában, mindig is mozogtam valamit, ha nem is volt mindig elégséges. A helyes táplálkozást Encitől tanultam, és már értem, mit jelent – ha nem is mindig tudom követni.

Jelenleg úgy hozta az élet, hogy részben munkaváltás miatt 2 hónapja alig tudok mozogni még otthon is, de a hengerezés mindig megment.

Reggel és este, és máris jobb a közérzetem, és jobban bírom a napi 8-10 órás ülést. Ezért szeretném megosztani a saját tapasztalataimat a hengerezésről, mint laikus, aki egyszer csak találkozott ezzel a fura sporteszközzel.


Szóval 2016 elején kezdtem Csabinál a személyi edzést, szinte 0 kondival, mert már egy éve abbahagytam mindenféle mozgást, ami viszont nagyon hiányzott. A kötelező körök után megtanultam a bemelegítést, lement az edzés, és hát hogy nyújt le az, aki a tornaórán, vagy egyéb mozgással járó edzéseken hozzászokott. Egy-két nyújtó gyakorlat, vádli, comb. Kobra – háztető átmozgatás, de nagyjából ennyi.

A masszázshenger és a masszázslabda

A hengert láttam, hogy használják, főleg az edzők, vagy a már profik. Aztán ahogy teltek a hetek, én is eljutottam oda, hogy kipróbáljam ezt az eszközt, bár sok reményt nem fűztem hozzá, hiszen ez csak egy henger szivacsból.
Sok változást nem is éreztem, hiszen folyamatosan mozogtam, és nem is volt izomlázam (hogy az részben a henger miatt is volt, akkor még nem tudtam). Aztán megtanultam az alap technikákat a hengerrel, amiket óra végén lehet használni, és rászoktam. Így azért még vicces is lenyújtani, gyorsabb is, és Csabi is helyesli. 🙂

Aztán jöttek a Hengerezz Velem Workshoppok, és egy ilyenre én is elmentem, ahol céltudatosabban megtanultuk használni a hengert.

Hengerezz Velem Workshop

Akkor még nem is gondoltam, hogy ezt mennyit fogom tudni alkalmazni.

És a bónusz a Workshoppon, hogy kaptunk egy kis masszázslabdát, amit a formája miatt hívjunk csak süninek, hogy ne keverjük a hengerrel.
De ahogy az lenni szokott az élet bebizonyította, hogy milyen jó dolog is ez.

Egy év elteltével azért már nagyobb teherbírás mellett jobban kellett figyelnem a nyújtásra. Ha nem csináltam rendesen, már jött is az izomláz. Szóval a henger egyre jobb barátom lett.

Enikő lóháton

Fotó: FR Photo

De az igazi áttörés akkor jött, mikor az edzés mellett elkezdtem lovagolni. A „lovaglóizom” olyan, hogy azt máshogy nem nagyon tudod megdolgoztatni, így ott bizony mindig volt izomláz.

Aztán mikor mentem edzésre, és mindig jött a kérdés, hogy
„Hogy vagy?”
„Hát, alig bírok menni az izomláztól.”
És hogy akkor miért nem hengereztem le utána (eddigre már beszereztem egyet otthonra is). Meg kellett szoknom, hogy eszembe jusson, hogy van és használjam is.

Ma már nem csak lovaglás után, de előtt is használom.

Átmozgatja az izmokat, hiszen rendes bemelegítést, mint edzés előtt nem végzek. És észrevettem, hogy mióta előtte is használom, könnyebben szállok fel a lóra, kevésbé húzom meg a még be nem járatott ízületeket, szalagokat.

Illetve a hengernek még egy pozitív hatása, hogy néha ha úgy megyek edzésre, hogy ez fáj, ott húzódik – az ülő munka veszélyei – akkor mindig megkapom, hogy hengerezzek le bemelegítés előtt. És utána tényleg kevésbé fáj, vagy egyáltalán nem, és végig tudom csinálni az edzést, amiről egész nap azt hittem, hogy kivitelezhetetlen.

A kis sünivel való viszonyom akkor mélyült el igazán, mikor repülővel nagyon sokat utaztam (több mint 24 óra). Az utazás miatt teljesen megdagadtam, kellett pár nap, hogy helyreálljon minden. De a kis sünit vittem magammal. És éreztem, hogy ahogy végig görgetem rajta a talpam máris jobb volt egy kicsit.

Masszázslabda hosszú úton

Jelenleg a munkám miatt folyamatosan magassarkút hordok, ami nem túl kényelmes – bármilyen jó is legyen az a cipő.

De esténként, ha használom a masszázslabdát, mindig jobb, nagyon sokat segít.

Másik hozadéka a kis labdának, hogy ha van egy kutyája az embernek, kergetheti, hogy visszaszerezze… 🙂
Többször volt már olyan, hogy használat közben észrevette, hogy mit is csinálok, és amikor nem figyeltem elszaladt vele. Bár ő inkább játéknak használta, mint izomlazítónak… 🙂

Vigyázz a labdára, ha kutyás vagy...

Egy szó mint száz, nekem nagyon sokat segített és segít a masszázshenger és a masszázslabda – nagyon örülök, hogy megtanultam használni őket.

-Babics Enikő-


Én pedig hálásan köszönöm Enikőnek, hogy leírta a tapasztalatait a hengerről, a labdáról és a Hengerezz Velem Workshoppokról. Pláne, hogy mindezt magától vetette papírra számítógépre… 🙂

Ha Te is rendszeresen mozogsz, edzel, vagy épp ellenkezőleg, hosszú órákig ülsz naponta, akkor érdemes megtanulnod használni a masszázshengert.

Ma már számtalan tanfolyamon vagy workshoppon megtanulhatod a helyes használatát – a lényeg, hogy szánj rá 1-2 órát, és gyakorlatilag lesz egy saját masszőröd, aki(ami) mindig készen áll, hogy oldja az izmaid feszültségét. 😉

Én szeretettel ajánlom a Hengerezz Velem Workshoppokat, amiket rendszeresen tartok élőben, és a Covid-19 óta online is.

A következő dátumokat ezen az oldalon találod.

Ha pedig kérdésed lenne az SMR masszázshenger kiválasztásával vagy annak használatával kapcsolatban, keress bátran az alábbi elérhetőségeimen.

-Csabi mester-

Telefon: +36-20-349-3822

Email: csabimester@csabimester.hu