UltraBalaton 2021 (nem futó) edző szemmel

Évek óta hallom, olvasom a híreket az UltraBalatonról, de igazán közel nem kerültem hozzá – egészen 2021-ig.

Erről a versenyről, és személyes edzői tapasztalataimról írok most pár gondolatot.

Régi munkatársaim, és személyi edzés vendégeim ugyanis felkértek bringás kísérőnek a Toyota csapatába, aminek örömmel tettem eleget. Ezúton is köszönöm Orosz Norbinak és Csonki Sanyinak a meghívást, és a többi Toyotás kollégának a lehetőséget.

Csabi mester és Toyotás sportolói
Norbival és Sanyival a rajt előtt

A meghívásnak köszönhetően a 4-13 fős csapatok versenyében az első három futót kísérhettem kerékpáron tekerve 24 km-en keresztül.

Mivel a futók mögött kerekezni (azon a távon, amit én gurultam) nem komoly kihívás, ezért volt lehetőségem figyelni a többi sportolóra, versenyzőre, futóra.

Három dolgot hoztam haza magammal erről a versenyről:

  1. Csapatmunka
  2. Futótechnika 
  3. Átlagosnak tűnő emberek hihetetlen teljesítményei


Csapatmunka

Az első és legfontosabb, hogy ez egy fantasztikus csapatépítő esemény (lehet) kollégáknak, barátoknak, sporttársaknak.

Azoknak is abszolút élmény, akik “csak” bringával vagy autóval kísérik a csapatot, támogatják a futókat.

Így is átjön a verseny hangulata, a szervezők rengeteg erőfeszítése, a többi sportoló energiája és a nézők szurkolása.

Nagy létszámú csapatoknál leginkább a logisztika a kihívás: ki honnan, mikor indul, hogy jut el a váltópontra, onnan hova kell vissza- vagy továbbvinni.

Ha valaki fut és bringázik is – esetleg még autóval is kísér – akkor a bringát/autót ki hogyan juttatja el a következő/előző váltópontra…

Rengeteg meló átgondolni, megszervezni, majd a felmerülő nehézségeket kezelni…

Mert nyilván ember tervez, aztán…jöhet egy sérülés, kiállás, lerobbant kísérőautó, elromlott bringa vagy defekt, és akkor gyorsan kell megoldani a feladatot, hogy a csapat mozgásban maradjon.

Kiváló lehetőség tehát egymást bátorítani, támogatni, és igazi csapatmunkával eredményt elérni – ezt jó szívvel ajánlom minden olyan céges csapatépítő program helyet, ahol csak erőltetett játékokkal és ivással lehet túlélni a programot. 😀

Toyota csapatok az UB2021-en
A Toyota I LOVE HYBRID és START YOUR IMPOSSIBLE csapatai az UltraBalaton rajt előtt

Futótechnika 

Aki ismer, tudja, hogy (még) nem vagyok futóbolond, de edzőként azért tisztában vagyok néhány dologgal.

  • Például azzal, hogy ha egy futónak befelé esnek a térdei (“X-lába van”), és ennek köszönhetően minden lépésnél összeérnek a térdei, annak előbb-utóbb fájdalom és sérülés lesz a vége – ez garantált.
  • Vagy folyamatosan belső talpélen fut a sportoló (pronál a bokája).
  • Vagy szájon keresztül zihálva szenvedi végig a távját.
  • Vagy felhúzott vállakkal, nulla karmunkával fut.

Szuper a csapatszellem, szuper futni, és szuper ha valaki ezt örömmel teszi, de akkor is, könyörgöm! Menjetek el egy jó futóedzőhöz, és nézessétek meg a technikátokat.

Javítsatok rajta, amennyit csak tudtok.

Vagy keressetek fel egy sportolókkal foglalkozó gyógytornászt, hogy helyre tudja tenni a tartásbeli hibákat, amiket a futás során többszörözve zúdítasz a testedre, hiszen a dinamikus mozgás miatt a sétához képest ugyanannak az erőhatásnak a többszöröse éri az ízületeket és a gerincedet.

Szóval tessék foglalkozni a futótechnikával – mert ugyan “futni mindenki tud” (nem igaz) – de nagyon nem mindegy, hogy hogyan!

Megjegyzés: a Zen Power Sportcentrumban dolgozik Kovács József ultrafutó és futóedző, akit jó szívvel ajánlok – van már néhány kilométer a lábában…


Átlagosnak tűnő emberek hihetetlen teljesítményei

Végül még egy pozitív tapasztalat: teljesen “átlagos” (vagy annak tűnő) emberek hoznak ki magukból elképesztő teljesítményeket.

Már önmagában a csapatszellem miatt is sokan hobbi sportolóként is sokkal jobb tempóban futnak, mint addig egyedül bármikor.

Teszik ezt ráadásul minimális alvással, akár az éjszaka közepén is.

Vagy beugranak sérült társuk helyére, és a vállalt távokon felül is futnak még…

Viszont továbbra is az a legfelfoghatatlanabb csúcs számomra, aki egyedül futja körbe az UltraBalatont…

Van szerencsém közelről is ismerni egyiküket, Balázsiné Boros Lindát, aki idén saját csúcsát megdöntve 27 óra 41 perc alatt futotta körbe a Balatont! Linda hozzám jár erőnléti edzésre, és munka, család mellett képes ilyen elképesztő teljesítményre!

Linda és Barna a célban
Linda és kísérője, fia, Barna az UB céljában

Minden elismerésem az UltraBalaton egyéni és csapat versenyzőinek, kísérőinek és szervezőinek!

Jövőre újra ott leszek! 🙂

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük